Szombaton, a lengyel–magyar barátság napján, Szent Hedvig sírjának megkoszorúzásával zárult Sulyok Tamás köztársasági elnök és a magyar delegáció lengyelországi programja. Az államfő a délelőtt folyamán látogatott el a Wawel székesegyházba, amelynek oltára alatt Nagy Lajos magyar király lánya és egyben Lengyelország védőszentje nyugszik.

A lengyel–magyar barátság napján a krakkói Wawel székesegyházba látogatott el Sulyok Tamás köztársasági elnök, hogy koszorút helyezzen el Lengyelország védőszentjének, Szent Hedvignek a sírján. Hedvig Nagy Lajos magyar király lánya és Lengyelország királynője volt, aki békét teremtett az ország és keleti szomszédai között, és hatalmas része volt a litvánok keresztény hitre térítésében. Emellett a nevéhez fűződik a Jagelló Egyetem újjászervezése és teológiai fakultásának létrehozása, valamint számos templom építése is.

Bár már életében hatalmas tisztelet övezte, kanonizációja évszázadokig elhúzódott. Végül II. János Pál pápa avatta 1979-ben boldoggá, 1997-ben pedig szentté. Ma Lengyelország mellett ő a Dunakanyar védőszentje is.

2024-ben ünnepeljük Szent Hedvig születésének 650. évfordulóját, amelynek alkalmából Lengyelországban és Magyarországon is számos egyházi és világi eseményre kerül sor.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A lengyel–magyar barátság kiállta az idők próbáját

A szombat délelőtti koszorúzással véget ért Sulyok Tamás köztársasági elnök kétnapos lengyelországi munkalátogatása, amely során fogadta őt Andrzej Duda lengyel államfő is. Mint arról beszámoltunk, a két elnök megbeszélésén szóba került többek között az Európai Unió bővítése, a védelmi kiadások növelésének szükségessége és a Három tenger kezdeményezés is.

(Magyar Nemzet)

Borítókép: Sulyok Tamás köztársasági elnök a Wawel székesegyházban, Szent Hedvig sírjánál 2024. március 23-án. Fotó: Polyák Attila



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.