A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át pénteken reggel a marosvásárhelyi főtéri plébániatemplomban dr. Tamási Zsolt, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium volt igazgatója. A diákokkal teli templomban a kitüntetést Tóth László csíkszeredai főkonzul adta át.
A történelem a szakterülete
a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést, amit a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából Sulyok Tamás köztársasági elnök adományozott neki.
A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium újraalapító igazgatójaként számon tartott dr. Tamási Zsolt laudációját Percze László konzul olvasta fel. Többek között elhangzott: Tamási Zsolt Szászrégenben született, a gyulafehérvári Római Katolikus Teológiai Gimnáziumban érettségizett, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karán végezte az alapképzést, a mesteri és a doktori tanulmányait is. 2015-től a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium történelem és római katolikus vallástanára.
120 szakmai közlemény jelent meg a neve alatt.
A szakmai közlemények zöme az 1848/49-es forradalom időszakának erdélyi katolikus vonatkozásait tárgyalja. 2009-ben létrehozta az Erdélyi Római Katolikus Főegyházmegyei Kreativitás-vetélkedőt, és azóta ennek fő szervezőjeként is tevékenykedik.
A közösségért dolgozik
„Tamási Zsolt alkotó és alakító ember. Igazgatóként figyelemmel kíséri és segíti a diákok fejlődését, inspirálja és ösztönzi a környezetét.
„Az önálló katolikus oktatás elindításáért vívott harc során a meg nem alkuvás és a kitartás szimbóluma, ezzel pedig a marosvásárhelyi magyar közösség számára méltó példakép.
A sokat emlegetett szakmai, közéleti feladatkörei mellett a római katolikus egyház aktív tagja, aki mind egyházmegyei, mind helyi szinten számos feladatott vállal. Számos közösségi áldozatvállalása mellett saját bevallása szerint számára mégis a legfontosabb, hogy a közösségi és munkaköri teendő között a család számára jelen tudjon lenni, maradni. Példás családfő, szerető férj és három gyönyörű gyermek édesapja. Az erdélyi magyarság keresztény szellemben történő nevelését szolgáló és az egyháztörténet oktatása terén is kiemelkedő munkája, valamint odaadó intézményvezetői, tehetséggondozói és közösségszervezői tevékenysége elismeréseként Sulyok Tamás köztársasági elnök úr Tamási Zsolt részére a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozza” – hangzott el a méltatásban.
A szentmise után a jelenlévők a közeli Vársétányra vonultak át, ahol megkoszorúzták II. Rákóczi Ferenc szobrát, majd a diákok, tanárok számára megkezdődött a hivatalos iskolai nap.
Borítókép: Tóth László csíkszeredai főkonzul átadja a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést a marosvásárhelyi főtéri plébániatemplomban dr. Tamási Zsoltnak, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium volt igazgatójának 2024. április 5-én. Fotó: Haáz Vince

























