Együttműködési szándékát hangsúlyozta a francia elnök és az olasz kormányfő a keddi párizsi találkozón, amelyet azt követően tartottak, hogy országaik között az utóbbi időben vita alakult ki a bevándorlás miatt.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök első hivatalos párizsi látogatásán Emmanuel Macron francia köztársasági elnök emlékeztetett az Olaszország és Franciaország közötti egyedi viszonyra.

– Ez a barátság számomra a legfontosabb, ennek köszönhetően bár léteznek viták, nézeteltérések, de azok mindig tiszteletteljes mederben folynak, mert egy minket meghaladó történetbe illeszkednek − mondta Emmanuel Macron a sajtó képviselőinek, mielőtt megbeszélést folytatott Giorgia Melonival. A francia elnök közölte: – Őszinte, ambiciózus és igényes párbeszédre törekszem az olasz miniszterelnökkel.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


– Olaszország és Franciaország két egymásra utalt nemzet, amely központi szerepet játszik Európában. Elengedhetetlen a párbeszéd közöttük, hiszen a közös érdekeik nagyon is egybevágnak − mondta a találkozó előtt Giorgia Meloni.

Nagyon remélem, hogy a mai megbeszélést követően még jobban és még többet fogunk tudni együtt dolgozni

− tette hozzá.

Bár Giorgia Meloni a választási győzelmét és kinevezését követően informális keretek között találkozott Rómában Emmanuel Macronnal tavaly októberben, a migráció eltérő kezelése szinte azonnal diplomáciai feszültséget okozott a két ország között.

Novemberben, amikor Olaszország nem engedélyezte az Ocean Viking hajó kikötését a fedélzetén 234 menedékkérővel, a francia kormány élesen bírálta és elfogadhatatlannak nevezte az eljárást. A hajó végül a dél-franciaországi Toulonban kötött ki.

Májusban Antonio Tajani, az olasz diplomácia vezetője a francia belügyminiszter, Gerald Darmanin bocsánatkérését követelte, miután az azzal vádolta meg az olasz kormányfőt, hogy képtelen kezelni a migrációs problémákat, amelyekkel megválasztatta magát. Antonio Tajani emiatt lemondta tervezett hivatalos párizsi látogatását is.

Macron és Meloni több nemzetközi eseményen is találkozott, mielőtt az olasz miniszterelnök elfogadta a több hónapja érvényes meghívást Párizsba, jóllehet hivatalosan azért érkezett a francia fővárosba, hogy a 2030-as világkiállításra beadott római pályázatot támogassa. A pályázatot Franciaország egyelőre nem támogatja, inkább a szaúdi főváros, Rijád pályázata mögé állt be.

Az Elysée-palota tájékoztatása szerint Emmanuel Macron és Giorgia Meloni több mint másfél órás megbeszélésén sikerült közös nevezőre jutni, még a migráció kérdésében is, de a találkozó után semmilyen bejelentést nem tettek közzé.

Bár az olasz kormányfő is az együttműködés szükségességét hangsúlyozta, úgy vélte, hogy konkrét előrelépések szükségesek a legális bevándorlás előnyben részesítésével és az emberkereskedői hálózatok felszámolásával.

A francia elnöki hivatal szerint Párizs és Róma az Európai Unió új migrációs és menekültügyi paktumára támaszkodva kívánja a jövőben elkerülni az Ocean Vikingéhez hasonló konfliktusokat.

Az Elysée-palota arra is felhívta a figyelmet, hogy kinevezése óta Giorgia Meloni elkötelezettnek mutatkozik Ukrajna támogatásában, és nagyon mérsékelt az Európai Unióhoz való viszonyban.

Az Európai Tanács június végi ülése és a július 11–12-én esedékes vilniusi NATO-csúcs előtt egyetértés mutatkozott közte és Emmanuel Macron között az ukrajnai háborút érintő kérdésekben − közölték.

(Magyar Nemzet)

Borítókép: Emmanuel Macron francia elnök (j) fogadja Georgia Meloni olasz kormányfőt a párizsi államfői rezidencia, az Elysée-palota bejáratánál 2023. június 20-án (Fotó: Philémon Barbier / Le Monde)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.