A Magyar Fiatalok Határok Nélkül alapítvány által szervezett nyári egyetem Székelyföldet ismertette meg a résztvevőkkel. Habár a rendezvény központi témája az úgynevezett “hungarikumok” voltak, az érdeklődő szem betekinthetett a helyiek életébe, gazdálkodásába.
Erdélyről és Székelyföldről sokunknak a hegyek, erdők, várromok és a múltba meredő mindennapok jutnak eszünkbe. A falvakban valóban rengeteg az évszázados házikó, de folyamatosan újulnak meg, nem devizahitelből, hanem a régi alapokat megtartva minden székely tudást és leleményt felhasználva. A jellegzetes lovas deszkakordék mellett már megjelennek a modern gépek. A murvás mellékutcán végigballag a tehéncsorda, de a szövetkezeti istállók sem üresek , vállalkozó szelleműek töltik meg egyre igényesebb vérvonalú állománnyal. Ezek a modern telepek egyenrangú üzletfelei a helyi kisgazdálkodóknak, hiszen a szükséges takarmány nagy részét tőlük vásárolják.
Nem is lehetne máshogyan, hiszen a székelyek nem engedik ki kezükből kicsiny földjüket. Nem volt itt soha nagybirtok, a helyiek akár az életük árán is szembeszálltak a főurakkal, a kapitalista vállalkozókkal a párttikárokkal, ahogy az idők hozták. Az erdők és legelők nagy része közös tulajdonban van, úgynevezett “közbirtokosság”, amelyből az egész közösség részesedik. A szántóföldek és a kaszálók pedig kicsiny parcellák formájában oszlanak meg a helyiek között.
Persze nem csak megőrzik a földjüket, hanem kemény munkával meg is művelik azt, erről tanúskodik a sajátságos látkép. A keskeny parcellák színes csíkokként tekerednek fel a domboldalakra, felettük lépcsőzetesen emelkedő kaszálók, közéjük vadgyümölcsösök ékelődnek, ezután következnek a tehénlegelők, legfelül pedig az erdők és a hegyi juhlegelők találhatóak a jellegzetes hegyi szállásokkal, esztenákkal. Szó szerint minden rögöt megragadnak ezen a szép de vad tájon, hogy eltartsák a népes falvaikat, miközben a zsíros alföldi rónákon tizedelődik, feleződik, sőt negyeződik a falvak lakossága.
A Ceaucescu korabeli Románia nem a lazuló “jóléti” szocializmus irányába mozdult el ( ahogyan a kommunista országok többsége próbálkozott ezzel ) A totális hatalmi rendszer a lakosságot a szegénység és a nyomor határán tartotta, mind gazdasági mind kultúrális szempontból. Különösen jellemző volt ez a vidéki térségekben ahol a meglévő ám rendkívül eredménytelenül gazdálkodó állami gazdaságok és szövetkezetek mellett fennmaradt az önellátó paraszti gazdálkodás és falusi kézműipar. Még amit ezekben a nyomorúságos évtizedekben elértek az is elveszett, az úgynevezett privatizáció idején, ugyanolyan szabadrablás vette kezdetét mint Kelet- Európa többi részén.
Már ekkor kialakult egy vállalkozói réteg, aki igyekezett megszerezni a jövedelmező üzletágakat ( kereskedelem, fafeldolgozás) majd lassan éledni kezdett a turizmus, vendéglátás és egyéb szolgáltatások. A férfiak nagy többsége azonban kénytelen volt elhagynia otthonát és vendégmunkásként elhelyezkednie. Ekkor árasztották el Budapestet a romániai maszek kőművesek, ácsok és segédmunkások. A család többi tagja viszont otthon maradt és ellátta a néhány hektáros birtokot az állatokat. Közben érkezett a külföldön megkeresett pénz ( nem ritkán használt gépek, berendezések formájában) sok férfi hazatért, felnövekedett egy új generáció. Éledni kezdett a vidék s ebben a pillanatban érkezett az Európai Únió. A maga szigorával, de a maga támogatásaival is, amik itt nem a komplett agrárszektorokat megszerző oligarchákhoz és falusi parasztbárókhoz kerültek, hanem eloszlottak a székely kisgazdák között lehetőséget teremtve az életbenmaradáshoz.
A mai gondolkodással az a legnagyobb baj, hogy egy alig félévszázados rendszert tart természetesnek. Igen a fogyasztói társadalmat, ahol kórházban születünk iskolába, főiskolára járunk, majd elhelyezkedünk a munkaerőpiacon, lakást bérlünk, kölcsönből házat, kocsit vásárolunk , piacon, bevásárlóközpontban, plázában shoppingolunk. Ebbe az életmódba kóstolhattunk bele a Titó rendszerben vagy a Kádár korszakban. Legtisztábban azonban Nyugat – Európában volt megfigyelhető, annak is a legfejlettebb részén, ami az Európai Úniót életre hívta. Az úgynevezett jóléti rendszer tulajdonképpen a második világháború borzalmaira adott választ. A világégés elsöpörte az addigra elavult hatalmakat, a nácizmus sírbaszállt a német birodalommal együtt a megmaradó fasiszta rezsimek és a kommunista blokk (nagy része) a hetvenes évektől ,a maga módján,jóléti szocializmussá szelídült.
Már ekkor kialakult egy vállalkozói réteg, aki igyekezett megszerezni a jövedelmező üzletágakat ( kereskedelem, fafeldolgozás) majd lassan éledni kezdett a turizmus, vendéglátás és egyéb szolgáltatások. A férfiak nagy többsége azonban kénytelen volt elhagynia otthonát és vendégmunkásként elhelyezkednie. Ekkor árasztották el Budapestet a romániai maszek kőművesek, ácsok és segédmunkások. A család többi tagja viszont otthon maradt és ellátta a néhány hektáros birtokot az állatokat. Közben érkezett a külföldön megkeresett pénz ( nem ritkán használt gépek, berendezések formájában) sok férfi hazatért, meg hát egy új generáció is felnövekedett. Éledni kezdett a vidék s ebben a pillanatban érkezett az Európai Únió. A maga szigorával, de a maga támogatásaival is, amik itt nem a komplett agrárszektorokat megszerző oligarchákhoz és falusi parasztbárókhoz kerültek, hanem eloszlottak a székely kisgazdák között lehetőséget teremtve az életbenmaradáshoz.
