Miután ma délelőtt Eduard Heger ügyvezető szlovák kormányfő felmentését kérte Zuzana Caputová államfőtől, távozott a posztjáról.

Caputová vasárnapi délutáni beszédében pedig megerősítette, hogy

a magyar gyökerű Ódor Lajos, a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke lesz a kormány miniszterelnöke a választásokig.

A hivatalnokkormány többi nevét a következő napokban jelentik be – ismertette a Ma7 szlovákiai magyar lap.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Az elnök világossá tette, a szakemberekből álló kormány követni fogja a társadalom ideológiai szerkezetét, liberális és konzervatív szakértők egyaránt részét képezik majd. Az új kormánynak a május 15-tel kezdődő héten nyújthatja át a megbízást – közölte a Ma7.

A közgazdász végzettségű Ódor Lajos alelnöki pozíciója előtt a Pénzügypolitikai Intézet igazgatói posztját is betöltötte, tagja volt a szlovák jegybank igazgató tanácsának, valamint a költségvetési tanácsnak is – emlékeztetett a Bumm szlovákiai magyar nyelvű hírportál.

Ódor, a Selye János Gimnáziumban, a szlovákiai magyar középfokú oktatás egyik legfontosabb intézményében végezte középiskolai tanulmányait.

(Magyar Nemzet / Ma7)

Borítókép: A magyar származású Ódor Lajos, a szlovák jegybank alelnöki pozíciója után Szlovákia átmeneti miniszterelnöke lesz, 2023.05.07-én.



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.