Magyarországnak sikerült egy nácik és kommunisták által megszállt és kizsákmányolt, a túlélésért és autonómiáért küzdő országból független és virágzó nemzetet csinálnia, miközben megőrizte egyedi magyar identitását. Magyarország története sokat taníthat nekünk, ha hajlandóak vagyunk tanulni – írta Shea Bradley-Farrell a Washington Examiner hasábjain.
„A mai nyugati világot elsöprő progresszivizmus ugyanabban a bolsevik marxizmusban gyökerezik, amely Kelet-Európát és milliók életét tette tönkre. Továbbra is pusztítja az emberi méltóságon és szabadságon alapuló nyugati hagyományainkat. A bolsevista szemlélet az amerikai társadalom minden területére kiterjed: az egészségügyi ellátásként beharangozott, igény szerinti abortusz legalizálása, a szülői jogok és tekintély csökkentése, a házasság és a válás liberalizálása, ami a család végső bomlásához vezet. A progresszivizmus a hatalom kedvéért keresi a változást, nem pedig a társadalom fejlődése érdekében. Éppen ellenkezőleg, számos kérdésben – nyitott határok, sebészeti »nemváltoztatás«, igény szerinti abortusz, a faji megosztottság elősegítése, a törvénytelenség elfogadása, a szólásszabadság és a politikai ellenzék elnyomása, a vallásosság gyűlölete és a városok elpusztításának a megünneplése – a baloldal a társadalom és vele együtt a nemzeti büszkeségünk és biztonságunk lerombolásával növeli és szilárdítja meg hatalmát” – áll a Mandiner által szemlézett cikkben, amelyet angol nyelven, teljes terjedelmében IDE KATTINTVA olvashatnak el.
“Last Warning to the West” on sale this week! @KariLake wrote Foreword + Endorsed by @TuckerCarlson, @LouDobbs, @GenFlynn, & @DrPaulGosar
Hope for America’s Freedom!! 🇺🇸 Published by @alapjogokert
Interview booking: @SMPubAffairs @HenryPRUSA #ThursdayMotivation #USA pic.twitter.com/8txQ6zIU64
(Demokrata / mandiner.hu)
Borítókép: Washington Examiner cikk Magyarországról (képernyőmentés)


























Kérdésem az, hól lehet megtekinteni az eddigi bekűldött hozzászólásokat?