Őrizetbe vettek egy férfit a minősített katonai iratok kiszivárogtatásával összefüggésben csütörtökön Massachusetts államban – jelentette be hivatalosan az amerikai igazságügyi miniszter.

Merrick Garland közölte, hogy a 21 éves Jack Teixeiráról van szó, aki az Egyesült Államok Nemzeti Gárdájának légierejénél dolgozott. Hozzátette, hogy a férfi első meghallgatása egy kerületi bíróságon lesz. Egyéb részleteket a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva nem közölt.

Ezt megelőzően kormányzati forrásokra hivatkozva a sajtó arról írt, hogy

Reklám
Tas J Nadas, Esq


a gyanúsított a Nemzeti Gárda massachusettsi légibázisának hírszerző egységében dolgozott,

és hozzáféréssel rendelkezett katonai hírszerzési rendszerekhez. A letartóztatásról bemutatott filmfelvétel szerint

rendőrautókkal és páncélozott járművel közelítették meg a gyanúsított tartózkodási helyét, majd egy közeli rendőrségi börtönbe vitték.

Ezzel egy időben a védelmi minisztérium (Pentagon) szóvivője sajtótájékoztatóján annyit közölt, hogy szándékos bűncselekményről van szó. Pat Ryder hozzátette, hogy nyilvánvalóan megsértették az érvényben lévő, a minősített iratok kezelésére vonatkozó szigorú előírásokat. Hozzátette, hogy a Pentagon felülvizsgálja azok körét, akik hozzáférhetnek a minősített iratokhoz, és úgy fogalmazott, hogy

mindig minden helyzetből tanulnak.

Csütörtökön a sajtóban a gyanúsítottal kapcsolatban az jelent meg, hogy egy zárt, Thug Shaker Central nevű internetes csoport tagja. A minősített iratok elsőként egy főként internetes játékokra használt oldalon jelentek meg, ahonnan szélesebb körben elérhetővé váltak és kikerültek nagy közösségi oldalakra.

(Mandiner)

A borítóképen Jack Teixeira elfogása. Fotó: Handout / WBZ via CBS / AFP

Akár 15 év börtönbüntetésre is ítélhetik

Péntek délután a bostoni bíróság dokumentumok és anyagok jogosulatlan elszállítása és megőrzése miatt hivatalosan is meggyanúsította Jack Teixeirát.

A bíróság április 19. szerdára tűzte ki a férfi meghallgatását, addig is őrizetbe vételét rendelték el.

Amennyiben a bíróság bűnösnek találja az ellene felhozott vádakban,

Teixeirát akár 15 évnyi börtönbüntetésre is ítélhetik, írja a BBC.

Jack Teixeirát csütörtökön fogták el, azzal a gyanúval, hogy ő szivárogtathatta ki a globális botrányt kiváltó, szigorúan titkos Pentagon-iratokat.

(Mandiner)

 

További olvasnivaló az ügyben:

Rajcsányi Gellért: Hazafiból az állam ellensége

 



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.