Már 12 túlélőt és 7 holttestet emelt ki a Hunor mentőszervezet csapata a romok alól Törökországban – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerda reggel az MTI-t.
Mukics Dániel elmondta: a Hunor mentőszervezet csapata a dél-kelet törökországi Antakya városában, Hatay tartomány székhelyén egy összedőlt húszemeletes, vasbeton szerkezetű társasház romjainál kutat éjjel-nappal nyolcórás váltásban.
Hozzátette:
a váltásokra a komoly fizikai és lelki terhelés miatt van szükség.
A szóvivő közlése szerint a magyarok egész éjszaka dolgoztak a török-szír határ közelében levő városban egy 16 ezer négyzetméteres kárterület három különböző pontján.
Megérkezésüket követően kedden dél körül kezdték meg a munkát, azóta
12 túlélőt és 7 holttestet emeltek ki a romok alól.
A magyarok tábora gyalog három percre fekszik a kárterülettől, ötszáz négyzetméteren kilenc hétszemélyes sátorból áll – közölte Mukics Dániel.
Hozzátette: éjjel mínusz 2-3 fokig hűlt a levegő, amely egyrészt csökkenti a túlélés esélyét, másrészt a mentőegységek munkáját is nehezíti.
(Origo)
Másfél éves gyereket és nagyapját mentette ki a romok alól a magyar mentőcsapat
A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat is részt vesz a törökországi mentésben, pár órával ezelőtt egy kisgyermeket és nagypapáját mentették ki a romok alól.
A szervezet pár órával ezelőtt közölte a történteket a közösségi oldalán, mint írták, most egy 15 éves fiú életéért küzdenek.
A csapat ezt megelőzően 6 élő embert talált meg a romok alatt.
Szijjártó Péter: újabb két magyar mentőcsapat érkezett meg Törökországba
Újabb két magyar mentőcsapat érkezett meg Törökországba, így számuk már hétre nőtt, a helyszínen lévő alakulatok eddig 21 embert mentettek ki élve a romok alól. – jelentette délután közösségi oldalán a külügyminiszter.
Reggel a következőket írta:
Éjszaka és reggel is szívszorító hírek érkeztek Törökországból, a földrengés halálos áldozatainak száma megközelíti az öt és fél ezret, a sérülteké pedig a 35 ezret. A kutatási, mentési munkálatok kritikus fázisba érnek, de még mindig van remény arra, hogy túlélőket találnak a romok alatt.
Immáron hat magyar kutató-mentő egység dolgozik Hatay tartományban. Köszönjük és nagyrabecsüljük az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Baptista Szeretetszolgálat, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, az Életjel Szolgálat, a Terrorelhárítási Központ és a Református Szeretetszolgálat munkatársainak és önkénteseinek azt az áldozatos munkát, melyet végeztek az elmúlt órákban és napokban! Eddig 16 ember köszönheti az életét, a túlélését a magyar mentőalakulatoknak.
Ma a Budapesti Önkéntes Mentőszervezet egysége is Törökországba érkezett, így délutántól már 156 főből és 28 kutyából áll a mentésben részt vevő magyar kontingens. Büszkék vagyunk rájuk!
A Fradi és a Kisvárda utánpótlás focistái jól vannak, ugyanúgy mint az a 18 magyar ember, akik a katasztrófa sújtotta területen tartózkodnak.
(Szijjártó Péter Facebook-oldala)























