Aradvári László, Magyarország chicagói főkonzulátusának közösségi diplomatája a márciusi nemzeti ünnep alkalmából köszöntötte a Bocskai Rádió hallgatóit és nézőit, és az 1848–49-es forradalom és szabadságharc jelentőségét emelte ki a diaszpórában élő magyar közösségek szempontjából. Mint hangsúlyozta, a közös emlékezés nemcsak a múlt megőrzéséről szól, hanem a jelenben vállalt felelősségről is – ennek jegyében a beszélgetésben a közelgő országgyűlési választások diaszpórát érintő legfontosabb tudnivalói is szóba kerültek. Az interjút Molnár Zsolt, a Bocskai Rádió főszerkesztője készítette.

YouTube player

A közösségi diplomata úgy fogalmazott, hogy a nemzeti ünnep a diaszpórában ma élők számára is fontos megtartó erő, amely egyszerre segíti a közösségek összetartását és a diplomáciai kapcsolatok erősítését. Aradvári László példaként említette többek között Clevelandet, Chicagót és Detroitot, ahol a helyi közösségek nagy elkötelezettséggel ápolják történelmi hagyományaikat, és a megemlékezéseken keresztül a fiatalabb generációkat is bevonják nemzeti múltunk emlékezetébe.

Történelmünk hőseinek méltatása nem csupán a régmúltról szól, hanem a jelenben vállalt felelősségről is, amelynek egyik legkézzelfoghatóbb formája az aktív részvétel a demokratikus folyamatokban, így a választásokon való részvétel is.

A beszélgetésben a diplomata szót ejtett miként és milyen határidőkkel tudnak részt venni a diaszpórában élő magyarok a 2026-os magyar országgyűlési választásokon. A köztársasági elnök április 12-t jelölte meg a választások napjának, ami az időeltolódás miatt a tengerentúl élőknek április 11-et jelent. Az alábbiakban sorba vesszük a legfontosabb határidőket és a leggyakoribb kérdéseket és válaszokat:

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Március 28. – A szavazási levélcsomag leadása. Azok a magyar állampolgárok, akik nem rendelkeznek magyarországi bejelentett lakcímmel, ettől a naptól kezdve adhatják le levélszavazatukat a külképviseletek hivatali idejében.

Április 2. – Jelentkezés külképviseleti névjegyzékbe. Magyarországi bejelentett lakcím lakcímmel rendelkezők – amennyiben a választás napján külföldön tartózkodnak – személyesen szavazhatnak a külképviseleteken.

Április 11. – Postai levélszavazás vége. Magyarországi bejelentett lakcímmel nem rendelkező választópolgár a szavazatát tartalmazó válaszborítékot mielőbb juttassa vissza Magyarország főkonzulátusára, nagykövetségére vagy közvetlenül a Nemzeti Választási Irodához. Az egyenesen Budapestre való postázást nem javasolta a közösségi diplomata, hiszen előfordulat fennakadás a csomag megérkezésében.

Április 11. – A magyarországi bejelentett lakcímmel rendelkező, külképviseleti névjegyzékbe felvett magyar állampolgárok személyesen szavazhatnak Magyarország külképviseletein. Magyarországi bejelentett lakcímmel nem rendelkezők a levélszavazatukat ezen a napon is leadhatják a külképviseleteken. Utóbbi intézmények nyitvatartásáról – és minden választással kapcsolatos kérdésről – a Nemzeti Választási Iroda honlapján lehet tájékozódni.

Április 12. – A választás napja Magyarországon. 

Fontos technikai részlet, hogy azok az állampolgárok, akik egy korábbi választás alkalmával kérték a regisztrációjukat a levélben történő szavazáshoz, nem kell újra megtegyék abban az esetben, ha nem régebben történt a felvétel, mint tíz év. Kivételt képez, ha az elmúlt tíz évben lakcímváltozás történt, ilyenkor meg kell ismételni a regisztrációt. Ugyancsak érdemes tudni – hívta fel a figyelmet a Bocskai Rádióban megszólaló közösségi diplomata – hogy a szavazási levélcsomag tartalmazza a kitöltési útmutatót, melyet érdemes figyelmesen végigolvasni a voksolás előtt.

Azok a magyar állampolgárok, akik rendelkeznek magyarországi lakcímmel, nem élhetnek a levélszavazás lehetőségével: számukra a voksolás kizárólag személyesen, valamelyik külképviseleten történhet, előzetes átjelentkezés után. Az Egyesült Államokban április 11-én tehetik ezt meg, egy nappal a magyarországi választás előtt. Ez az eltérés az időeltolódás okán van meghatározva.

Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy a határidők betartása elengedhetetlen ahhoz, hogy gyakorolhassák választójogukat. Ne hagyják az utolsó pillanatra a szükséges lépéseket, és éljenek a szavazás lehetőségével – hiszen minden voks számít, a diaszpórában élő magyaroké is.

Dorgay Zsófia



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.