A nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia tagja életének 89. évében hunyt el.

„Búcsúzunk Finta Józseftől, Stúdiónk alapítójától, az elmúlt 60 év magyar építészetének jelentős alkotójától” – közölte az építész irodája, a Finta Stúdió. Mint írták: Finta József, a nemzet művésze, Budapest, Salgótarján és Belváros-Lipótváros díszpolgára, a Magyar Művészeti Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia tagja, az Amerikai Építészeti Intézet tiszteletbeli tagja, Kossuth-, Ybl Miklós-, Steindl Imre- és Prima Primissa díjas, Köztársasági Elnöki Aranyérmes építész, a Magyar Érdemrend középkeresztjének kitüntetettje, festő és verselő életének nyolcvankilencedik évében, egy teljes élettel a háta mögött, békésen de megmásíthatatlanul magunkra hagyott bennünket.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Búcsúzunk a Mestertől, a baráttól, a minden kihíváshoz új játékként forduló példaképtől. Karácsony óta izgultunk érted, de bíztunk, hogy hihetetlen akaratod átlendít ezen a nehézségen is. Többször mondtad, hogy a már megépült házaid kevésbé érdekelnek, mindig előre néztél a következő feladatra: a járvány miatt elhúzódó könyved már nyomdában, de te már belefogtál megint valami újba, aminek a megvalósítása már a mi feladatunk lesz; ígérjük, végigvisszük a magyar építészetet és a pályatársakat segítő elképzeléseidet.

Köszönjük a belénk vetett bizalmadat, hogy a közösen eltöltött évtizedek végén ránk bíztad az iroda irányítását; az elmúlt években azt gondoljuk, bizonyítottuk, hogy méltóan képviseljük és visszük tovább az örökségedet

– írták.

Hozzátették: Finta soha nem a pillanatnak tervezett, alkotásai időn kívüliek, egész életében a hosszú távon érvényesnek tartott értékeket kutatta. Az építészetet komoly játéknak tartotta, amelyet gyermeki lélekkel lehet csak művelni. A legutóbbi időkig töretlenül lelkesedett minden új dologért, miközben folyamatosan a maradandót és az időtlent próbálta megtalálni bennük.

Finta József 1935. június 12-én született Kolozsváron, 1958-ban az Építőipari- és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett diplomát, majd a Lakóterv munkatársa, osztályvezetője, később igazgatóhelyettes-főépítésze volt. Alkotásait Magyarországon és külföldön is számos díjjal ismerték el.

Sok ismert, jellegzetes épületet tervezett, többek között a mai Marriott hotel (eredetileg Hotel Duna Intercontinental) épületét a Duna-parti szállodasoron, a Novotel hotelt, a Szabadság téri Bankcentert, a Teve utcai rendőrpalotát és a Westend City Centert is.

Finta Józsefet a Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti.

(Magyar Nemzet / Finta Stúdió)

Borítókép: Finta József. Fotó: MTI/Marjai János.



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.