A volt francia elnök 86 éves volt.

Jacques Chirac 1932-ben Párizsban született. Franciaország miniszterelnöke, Párizs polgármestere és az ország köztársasági elnöke is volt. 86 évesen halt meg.

Chirac a francia történelem páratlan karriert megért, nagyszerű, konzervatív politikusa. 1995-ben és 2002-ben köztársasági elnöknek választották, 12 évig vezette az országot. (Az új francia alkotmány szerint 7 év helyett 5 év az elnöki mandátum, ezért tartott második periódusa 5 évig.) Kétszer volt miniszterelnök (először Giscard d’Estaing alatt, 1974 és 1976 között), majd Mitterrand idején (1986 és 1988 között – ez volt a francia köztársaság első úgynevezett kohabitációja, vagyis, amikor ellentétes politikai oldalról került ki az elnök és a miniszterelnök). 1977 és 1995 között pedig Párizs főpolgármestere volt.

Többször volt miniszter és ő alapította a későbbi, rendkívül sikeres francia jobbközép kormánypártot, az RPR-t és 1976-tól 1994-ig ő volt az elnöke. Az RPR utódpártját, az UMP-t is ő alapította.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Miután 2007-ben véget ért elnöki periódusa, népszerűsége nem csökkent, sőt. 2018-ban a Yougov felmérése szerint a franciák szerint Chirac a történelem második legnépszerűbb elnöke. (Az első érthetően Charles De Gaulle.)

Jacques Chirac korábbi francia államfő halála kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök – a magyar emberek nevében – levélben fejezte ki együttérzését Emmanuel Macron köztársasági elnöknek és a francia nemzetnek – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke csütörtök délután.

Orbán Viktor: Jacques Chirac politikai hagyatéka a következő generációk számára is útmutatás

„Mély megrendüléssel értesültem arról, hogy a mai napon elhunyt a modern kori francia politika egyik legkiemelkedőbb alakja, Jacques Chirac elnök úr” – írta Orbán Viktor, felidézve: „felemelő pillanat” volt, amikor 1998-ban, első kormányalakítása idején Chirac elnök meghívására Párizsba látogathatott, ahol személyesen ismerhette meg „Franciaországért végzett elkötelezett munkáját és a francia nemzet iránti odaadását”.

Párizs, 2001. december 10. Orbán Viktor miniszterelnököt az Elysée-palotában fogadta Jacques Chirac francia köztársasági elnök, aki átadta a külföldi kormányfõknek adható legmagasabb francia állami kitüntetést, a francia Nemzeti Érdemrend Nagykeresztjét. A képen: Orbán Viktort kitünteti Jacques Chirac.Fotó: Sándor Katalin / MTI

„Megtiszteltetés és egyben ösztönzés is volt számomra, hogy Európa egyik nagy építőmesterével egy időben, egyszerre szolgáltuk hazánkat. Meggyőződésem, hogy politikai hagyatéka nem csupán nemzedékem vezető politikusait inspirálja, de az elkövetkező generációk számára is követendő útmutatást jelent” – fogalmazott részvétlevelében Orbán Viktor.

A nyilvánosságtól évek óta visszavonult, hosszú ideje súlyos neurológiai betegségben szenvedő volt elnök halálhírének bejelentése után a francia parlamentben megszakították az ülést, és egyperces néma csönddel emlékeztek rá a képviselők.
“Az életem egy része tűnik ma el” – reagált Nicolas Sarkozy volt jobboldali elnök (2007-2012), aki közvetlenül a politikai mentorának tekintett Jacques Chiracot követte az államfői székben, míg a szocialista Francois Hollande exelnök (2012-2017) a “harcostól” búcsúzott, aki “személyes viszonyt tudott kialakítani a franciákkal”.
Emmanuel Macron jelenlegi államfő élő televíziós beszédben emlékezik meg este Jacques Chiracról.
Angela Merkel német kancellár “fantasztikus partnernek és barátnak” nevezte az elhunyt volt francia elnököt, míg Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke úgy fogalmazott, hogy “Európa az egyik jelentős figuráját, Franciaország egy nagy államférfit, jómagam pedig egy hű barátot veszítettem el”. Szaad Haríri libanoni miniszterelnök pedig Franciaország “egyik legnagyobb emberétől” búcsúzott.
A hazai közéletben valamennyi párt vezetője megemlékezett Jacques Chiracról.
Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés elnöke arra emlékeztetett, hogy Jacques Chirac “képes volt ellenezni a háború őrületét Irakban”, míg apja, a pártalapító Jean-Marie Le Pen, akit 2002-ben Chrirac győzött le az elnökválasztás második fordulójában azt mondta, hogy “egy halottat, még ha ellenfél is volt, megillet a tisztelet”. Jean-Luc Mélenchon, a radikális baloldali Lázadó Franciaország vezetője szerint Chirac olyan elnök volt, aki “mindenkinél jobban szerette Franciaországot”.
Hosszú politikai karrierje alatt Jacques Chirac többször volt miniszter, két alkalommal miniszterelnök, 12 éven át pedig államfő.
A külpolitika terén – az Ötödik Köztársaság alapítójának, Charles de Gaulle-nak a nyomdokait követve – a független francia diplomácia megvalósítására, Franciaország nagyhatalmi státuszának megőrzésére törekedett, különös tekintettel a Washingtonhoz fűződő viszonyban. Nemzetközileg legemlékezetesebb külpolitikai lépése az Egyesült Államok vezette iraki invázió határozott ellenzése volt 2003-ban.
Franciaország az ő elnöksége alatt vezette be az eurót és törölte el a sorkötelezettséget, illetve kezdett lépéseket tenni a NATO védelmi szövetségébe való visszakapcsolódás felé.
Jacques Chirac volt az első francia elnök, aki elismerte a második világháború alatti Vichy-kormányzatnak a holokausztban betöltött szerepét, amely miatt formálisan bocsánatot kért a zsidó néptől.

(Origo / Magyar Nemzet / MTI)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.