Megkapta a koronavírus elleni védőoltást Áder János köztársasági elnök, aki a közmédiának pénteken nyilatkozott erről.

Az államfő elmondta: néhány héttel ezelőtt Szlávik Jánosnak, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosának és háziorvosának is feltette a kérdést, ha várnia kellene – mert csak akkor kerül sorra – a Pfizer vagy a Moderna vakcinájára „szeptemberig, októberig, vagy holnap, holnapután” megkaphatja az orosz vagy a kínai vakcinát, mit javasolnak. Erre mindketten azt válaszolták: „minél előbb oltani, minél előbb megkapni az oltást” – fűzte hozzá Áder János.

A köztársasági elnök néhány nappal ezelőtt kapta meg az értesítést háziorvosától, hogy sorra kerül és kínai vakcinát ajánlott fel neki.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Áder János arra kérte minden honfitársát, hogy aki még nem tette meg, regisztráljon a védőoltásra minél hamarabb. Aki pedig lehetőséget kap, hogy bármilyen, a magyar hatóságok, a magyar szakemberek által jóváhagyott vakcinával megkapja az első, majd a második oltását, azt tegye meg.

„Bízzunk az orvosainkban, bízzunk az egészségügyi ellátórendszerünkben” –

hangsúlyozta az államfő, hozzátéve: reméli, „hogy akkor a járványt is hamarosan magunk mögött tudhatjuk”.

(Demokrata / MTI)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.