Délután 3 órakor befejezi működését a Főváros Védelmi Bizottsága, létrejön a Helyreállítási és Újjáépítési Operatív Törzs. A Margitsziget egy része várhatóan szerdától látogatható az Árpád híd felől. A Nánási utat és a Királyok útját egyelőre még nem nyitják meg a forgalom előtt.
Megkezdődtek az árvíz utáni helyreállítási munkálatok a fővárosban, szombat déltől pedig már a személyszállító nagyhajók is közlekedhetnek a Duna budapesti szakaszán – jelentette be a budapesti kormánymegbízott, a fővárosi védelmi bizottság elnöke szombati sajtótájékoztatóján a Dagály strandnál. A környéken néhány napja még több ezer ember védekezett az árhullám ellen, a környéken csaknem 180 ezer homokzsákot használtak fel, és több helyen is úgynevezett ellennyomó medencéket kellett építeni, mostanra pedig már megnyílt a fürdő a látogatók előtt – hangsúlyozta Pesti Imre.
A friss tapasztalatokról szólva elmondta: a Lukács, Király és Palatinus fürdők még zárva vannak, a Margitszigeten több alacsonyabban fekvő területen áll a víz. A sziget egy része várhatóan szerdától látogatható az Árpád híd felől. A Nánási út és a Királyok útja “felszabadítása” azonban még nem várható a következő napokban. Az egyik legfontosabb feladatnak nevezte a közutak mielőbbi megnyitását, s megjegyezte: az alsó rakpartokon várhatóan hétfőn megindulhat a forgalom, itt jelenleg tart a takarítás.
A bizottsági elnök jelezte: délután 3 órakor befejezi működését a főváros védelmi bizottsága, és létrejön a Helyreállítási és Újjáépítési Operatív Törzs. Ennek feladata lesz egyebek mellett a védművek bontása. A mintegy másfél millió zsákot több helyen “deponálják”, a homokból később kérhetnek az önkormányzatok, a zsákokat pedig szervezetek és magánszemélyek használhatják fel, de élelmiszert, élelmiszer-alapanyagot nem tárolhatnak bennük. A törzs feladata a fertőtlenítés levezénylése is. Pesti arra hívta fel a figyelmet, hogy az elöntött épületeket érdemes alaposan fertőtleníteni hipóval, amit az önkormányzatoknál is lehet igényelni. Fontos további feladatnak nevezte a szúnyogirtást is. A kormánymegbízott tájékoztatása szerint déltől lehet hajózni a Dunán, ugyanakkor a Margitsziget két oldalán csak lassú, óvatos haladás engedélyezett.

A Duna az alsó rakpart szintje alá csökkenhet szombaton
A Duna vízszintje Budapestnél szombaton várhatóan az alsó rakpart szintje alá – közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs. A szakemberek szerint Budapest árvízzel érintett egyes részein továbbra is indokolt különböző területek, utak, közterek zárva tartása, annak ellenére, hogy bizonyos helyekről a víz már visszavonult. Felhívták a figyelmet arra, hogy például a Margitszigeten a talaj teljes felázása miatt fakidőlésekre is számítani kell.
Óriási dugó a 11-esen
Hatalmas a dugó a 11-es főúton, amelynek Szentendre és Visegrád közötti szakaszát a hétévégre lezárták. Az érintett szakaszra szombaton és vasárnap reggel 8 órától este 8 óráig csak a lakcímkártyával rendelkezőket engedik be. A megszokott rend a 11-es főút teljes Pest megyei szakaszán csak akkor állhat vissza, ha végeztek az árvíz utáni helyreállítással – közölte a Magyar Közút Nonprofit Kft. szóvivője.
Lassan apad
Az OMIT úgy számol, Mohácsnál várhatóan az éjszakai órákban, Bajánál pedig vasárnap megy a víz szintje a harmadfokú árvízvédelmi készültségi szint alá. Hozzátették ugyanakkor, hogy továbbra is hosszan elhúzódó, lassú apadás várható. A gátak állapotát folyamatosan ellenőrzik, a kritikus helyeken meghozták a megfelelő intézkedéseket. A védekezést minden védvonalon az Országos Vízügyi Főigazgatóság koordinálja. A legnagyobb vízállások – Mohács kivételével – mindenhol meghaladták a korábban valaha mért legnagyobb szinteket. Az Alsó-Dunán Dunaszekcsőre, Bátára és Baja belterületére koncentrálódik a figyelem védekezés szempontjából.
Forrás: MTI

























