Az Eurostat adatai szerint az utóbbi hét évben Magyarországon felére, 3,4 millióról 1,8 millióra csökkent a szegénységben élők száma. Ilyen mértékű javulást egyetlen uniós tagországban sem regisztráltak. Lakner Zoltán Lehel szociológussal, a Kopp Mária Intézet munkatársával az adatok hátterében zajló gazdasági folyamatokról, társadalmi változásokról beszélgettünk.
– A rendszerváltozás utáni első húsz év rettenetes örökséget hagyott ránk. Létbizonytalanság, a középosztály meggyengülése, a mélyszegénységben élők tömegének felduzzadása. Mikor történt a fordulat?
– A 2010-ben hivatalba lépő jobboldali kormány első feladata a romeltakarítás volt. Az államcsődöt valóban sikerült elkerülni, de a szegénységi mutatóink 2012-ig még romlottak. A küzdelemben a fordulat évének 2013-at tekinthetjük. Abban az évben már kimutatható volt némi elmozdulás a mélypontról, azóta pedig folyamatosan és töretlenül csökken a szegénységben élők száma és a szegénység mélysége is.
– Mely társadalmi csoportokat érintette leginkább a javulás, kik maradtak ki a kedvező folyamatokból?
– A szegénység minden dimenzióban, minden régióban, minden társadalmi csoportban és csaknem minden háztartástípusban csökkent 2012 óta. Az emberek természetesen az úgynevezett jövedelmi szegénységet érzik a bőrükön leginkább. Ezt a mutatót a legnehezebb kimozdítani a holtpontról, nekünk sikerült, hetedével, 12,4 százalékra csökkent a nagyon alacsony jövedelemből élők aránya, az uniós átlag 15-16 százalék körül mozog. A helyzet javulását összességében – azaz a többi uniós mutatóval együtt – mintegy másfél millió ember érzékelhette.
– Ezek szerint az adatok igazolják, hogy Magyarországon a gazdasági növekedés előnyei szétterülnek a társadalomban?
– 2012–13-tól gyakorlatilag évekre leállt az infláció. Ennek köszönhetően minden béremelkedés érzékelhető reáljövedelem-növekedést eredményezett. Ráadásul a munkanélküliségi mutatók is radikális és folyamatos javulásnak indultak. A 2010-ben mért 11 százalékos munkanélküliségi ráta 3-4 százalékra apadt, ami az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban. E folyamatokkal párhuzamosan 3,7 millióról 4,5 millióra nőtt a foglalkoztatottak száma. Vagyis az emberek zöme már nem segélyből él, hanem munkával szerzett jövedelemből. Ráadásul aki dolgozik, egyben adózik is, így megnövekedtek a költségvetési bevételek, azaz nőtt az az összeg, amit szociális kiadásokra, családtámogatásokra lehet fordítani. Mindez megmutatkozik a fogyasztásban is. Ha számításba vesszük a 2019-es becsült és a 2020-ban várható vásárlási adatokat, akkor elmondhatjuk, hogy az utóbbi hét évben 50 százalékkal nőtt a lakossági fogyasztás. Ez szintén milliókat érint.
– Hogyan alakult a mélyszegénységben vagy súlyos anyagi nélkülözésben élők helyzete?
– 2010-ben nagyjából négyszázezer főt tett ki a mélyszegénységben élők száma, tehát azoké, akiket egyszerre érintett a relatív jövedelmi szegénység, a súlyos anyagi nélkülözés és a munkaszegénység, azaz gyakorlatilag senki nem dolgozott a családban. Ez a szám mára 100-105 ezer főre apadt.
– Ez nagyrészt a közmunkaprogramoknak köszönhető?
– Sok méltatlan kritika érte ezeket az intézkedéseket, de tény, hogy a leromlott állapotú, munkakultúra nélküli emberek tízezreit e programok révén lehetett visszavezetni a munka világába. Látjuk a statisztikai adatokból, hogy az induláshoz képest kétharmadával csökkent a közmunkások száma, vagyis a korábbi tartós munkanélküliek zöme el tudott helyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon.
– A biztató adatok mellett ugyanakkor még mindig óriási különbségek mutatkoznak az egyes régiók között…
– A klasszikus területi különbségek valóban megmaradtak ugyan, ám sikerült elérni, hogy ha szerény mértékben is, de csökkenjen a távolság közöttük. Jelentős változás következett be a legelmaradottabb régiók, a Közép-Duna-vidék, az Észak-Alföld és Északkelet-Magyarország lakóinak élethelyzetében is. A jövedelemnövekedés hatására javult az itt élők életszínvonala, életminősége is. Arról is érdemes szót ejteni, hogy a háztartások bevételein belül minden régióban növekedett a munkajövedelmek aránya. 2010-ben ez átlagosan 65 százalék volt, mára eléri a 74-et. Ez azt jelenti, hogy az emberek saját erőfeszítéseiknek köszönhetik a korábbinál lényegesen magasabb jövedelmet, ami nagyon szorosan összefügg az elégedettségi index javulásával is.
– Az ENSZ által mért boldogságindexünkben tehát az is megmutatkozik, hogy saját erőnkből vagyunk képesek javítani az életünkön?
– Nem véletlen, hogy éppen a közép-alföldi régióban növekedtek legnagyobb mértékben az elégedettségi mutatók és a boldogságindex is, amit természetesen befolyásolnak az egyéni élethelyzetek, a családi viszonyok, az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés, a közösséghez tartozás érzése, a jövőbe vetett bizalom. Érdekes képet mutat, hogy a legfiatalabbak, a 18–29 évesek körében optimisták a legtöbben a jövő alakulását illetően.
– Talán éppen azért, mert fiatalok?
– Nyilván van benne életkori sajátosság is. De ne feledkezzünk el arról, hogy az ifjúsági munkanélküliséget a 2002-es 11-ről sikerült a szocialista–szabad demokrata kormányoknak 25 százalékra duzzasztani. Mára ez az arány szintén radikálisan leapadt, miközben jelentősen csökkent azoknak a fiataloknak a száma, akik nincsenek jelen sem az iskolákban, sem a munkaerőpiacon.
– Mi a helyzet a cigányság körében tapasztalható szegénységgel?
– A KSH adataiból is látszik, amit saját kutatásaim is alátámasztanak, hogy a roma népesség már egyfajta félutas modernizációval jellemezhető. Közülük egyre többen vannak, akik tartósan dolgoznak, nemcsak alkalmi vagy idénymunkából tesznek szert jövedelemre, hanem megélhetésük alapját a folyamatos tevékenységből származó munkabér jelenti. Nemcsak az életszínvonaluk változik ezzel, hanem jelentős mértékben az életmódjuk is. Különösen figyelemreméltó a roma nők fokozott arányú munkába állása, ma már nagyjából minden harmadikuk dolgozik, noha korábban a roma családok tradicionálisan otthon tartották az asszonyokat és a lányokat. Ennek a jövőre nézve is óriási a jelentősége. Emellett évek alatt azt is sikerült elérni, hogy a falvakban élő cigányságnak közel fele eljusson odáig, hogy a háza előtt virág, mögötte zöldségeskert van, és munkával gondoskodik a családja ellátásáról.
– Ennek ellenére létezik mintegy háromszáz, zömmel cigánylakta kistelepülés, ahol nem történt előrelépés, szinte megállt az élet, és az uzsora, a nyomor és a kilátástalanság határozza meg a mindennapokat.
– Ezért indult tavaly útjára Vecsei Miklós vezetésével a Jelenlét program, amely a Máltai Szeretetszolgálat tapasztalataira építve igyekszik áttörést elérni ezeken a településeken is. A karitatív és civil szervezetek munkatársai a helyiekkel együtt, kormányzati támogatással élve próbálnak kivezető utat találni a nehéz helyzetből. Ezt a munkát a máltaiak Monoron kezdték el mintaszerűen. Ott ma már nem bukdácsolnak a gyerekek az iskolában, és nem is maradnak ki idő előtt. A gyerekek taníttatása pedig kulcskérdés, csak ezen az úton lehet elérni, hogy folytatódjék és sikerrel járjon a roma népesség felzárkózása, modernizációja.
– A kormány erre hivatkozva döntött úgy, hogy kötelezővé teszi az óvodáztatást a gyerekek hároméves korától.
– Ez a főként a cigány népességet megcélzó lépés óriási jelentőségű volt. Lehetőséget ad rá, hogy a gyerekek szocializációja korán megkezdődjön, elejét véve, hogy később az első-második osztályban kerüljenek emiatt hátrányba a társaikkal szemben. A siker érdekében persze építeni kellett több száz óvodát, kiképezni és elhelyezni több ezer óvónőt, elindítani a Biztos Kezdet Gyerekházak hálózatát. Mert ezek adják az alapját a tanodahálózat későbbi sikerének vagy azoknak a mentor- és ösztöndíjprogramoknak, amelyek segítik a roma gyerekeket szakmát szerezni, leérettségizni vagy eljutni a diplomáig.
– Az ellenzék egyik fő vádpontja, hogy még mindig magas a gyermekszegénység.
– Egyelőre valóban nem lehetünk elégedettek, hiszen a gyerekek 22 százalékát érinti. Ám e területen is komoly javulást hozott, hogy jelentősen változott a családok anyagi helyzete. Emellett szót kell ejtenünk azokról a természetbeni juttatásokról, amelyeket nem mér egyetlen uniós statisztika sem. Ezek közül is kiemelkedő fontosságú, hogy ma már a gyerekek zöme ingyen vagy nagyon kedvezményesen étkezhet az óvodában és az iskolában, és ingyen jut hozzá a tankönyvekhez.
– Milyen mértékig számolható fel a szegénység?
– Még hosszú az út addig, míg sikerül megszüntetni a szegénységet Magyarországon. De az Eurostat adatai szerint az ország már nem tartozik a legszegényebbek közé, sőt, a közepes jövedelemszerkezetű tagországok felső régiójába sorolnak minket. Egyenlőtlenségi viszonyaink is jobbak az európai átlagnál, vagyis csökkent a különbség a legmagasabb és legalacsonyabb jövedelműek átlagos bevételei között. Ez részben annak is köszönhető, hogy az utóbbi években az alacsony jövedelmű társadalmi csoportok bevételei növekedtek a legnagyobb ütemben. Emellett a tények azt mutatják, a szociális ellátórendszer is viszonylag hatékonyan működik, e tekintetben az Európai Unióban az ötödik-hatodik helyen állunk.
– A baloldali szociológusok azonban azt mondják, a többi V4-tagországban a magyarnál jobb a helyzet…
– Valóban, a V4-eknél szintén dinamikusan javul a gazdaság teljesítménye és a lakosság szociális állapota, jövedelemszerkezete előrébb tart a miénknél. A kritikusok azonban elfeledkeznek arról a tényről, hogy náluk nem volt nyolc évig tartó dilettáns, balliberális kormányzás, ezért alig érintette őket a 2008-as gazdasági válság. Magyarország viszont már annyira legyengült 2008-ra, hogy a kormányváltás után csak nagy áldozatok árán tudott úrrá lenni a csődhelyzeten. Az ebből származó régiós versenyhátrány ellenére mára elmondhatjuk, sikerült eljutnunk addig, hogy megtörjük azt a spirált, ami korábban mindig a szegénység újratermelődéséhez vezetett.
