A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) állandó tagja lett Fürjes Balázs, miután a szervezet Mumbaiban zajló közgyűlése a végrehajtó bizottság szeptemberi javaslatának megfelelően kedden megválasztotta a posztra.

„Az elismerés és bizalom Magyarországnak, a magyar sportnak, a magyar olimpiai mozgalomnak szól, ez nyilvánvaló. Az én dolgom továbbra is az olimpiai mozgalom és a magyar sport alázatos szolgálata, egy csapattagként a sok közül. Köszönöm az egész magyar olimpiai család, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), Gyulay Zsolt elnök, egykori és jelenlegi NOB-tagunk, Schmitt Pál és Gyurta Dániel, valamint a többi bajnokunk egységes támogatását” – mondta a szavazást követően az 51 éves Fürjes, aki elsöprő többséggel, a szavazatok több mint kilencven százalékával lett a NOB állandó tagja.

Hozzátette: „Schmitt Pál tanácsaira nagyon számítok a jövőben is – négy évtizedet töltött a NOB-ban, minden a kisujjában van, mindenkit ismer, mindent tud, hatalmas tekintélye van a tagság körében. Számomra hatalmas megtiszteltetés és még nagyobb felelősség ez a megbízatás, amelyet a magyar olimpikonok, olimpiai mozgalom érdekeit szem előtt tartva fogok ellátni. Egyedül biztosan nem menne, mindig a csapatmunkában hittem. A magyar sport számíthat rám, és én is számítok csapattársaim együttműködésére.”

Reklám
Tas J Nadas, Esq


„Nagyon örülök és szívből gratulálok Balázsnak, ebből is látszik, hogy tavasszal jó jelöltet választottunk”

– fogalmazott Gyulay Zsolt MOB-elnök.

„A MOB stratégiai célja volt, hogy Schmitt Pál négy évtizedes tagsága után se maradjunk állandó magyar tag nélkül, ugyanakkor tudni kell, hogy itt nincsenek automatizmusok. A NOB-ba senki sem delegálhat, egyáltalán nem kötelező, hogy legyen NOB-tag Magyarországról vagy bármilyen más országból.”

A sportvezető kiemelte, 206 nemzeti olimpiai bizottság tagja az olimpiai mozgalomnak, mégis csupán egyharmaduknak, hetvenötnek van NOB-tagja, miközben erős és feltörekvő nemzetek állnak sorba, hogy a kiszemeltjük bizalmat kapjon.

„Ezért olyan jelöltre volt szükség, aki amellett, hogy jó a magyar sportnak, évek óta ismert és elismert személy a NOB-ban és a nemzetközi sportdiplomáciában. Csak így volt esély a magyar jelölt gyors megválasztására. Fürjes Balázs fél év alatt célba ért, ez ritka gyors siker. Vállalatvezetésben, nagy nemzetközi sportesemények szervezésében, diplomáciában, városfejlesztésben, politikában, sportvezetőként szerzett tapasztalatai a magyar sport és a nemzetközi olimpiai mozgalom számára egyaránt kiemelkedően hasznosak, személyesen is nagy várakozással tekintek a közös munka elé” – összegzett Gyulay Zsolt, aki szerint Fürjes „igazán megfelelő NOB-tag Magyarország számára, aki elszánt és nagy munkabírású csapatjátékos”, és akivel a személyes kapcsolata is kiváló.

„Ahogy a mi sportágunkban szoktuk mondani: gondolkodás nélkül bevenném a kajak négyesembe”

– fogalmazott a MOB első embere.

„A NOB-tagság szép és felelősségteljes feladat, Fürjes Balázsnak pedig megvan a tudása és a rátermettsége ahhoz, hogy jól végezze ezt a munkát is. Örömmel támogattam a pályázatát, és a következő években szívesen segítem a munkáját, amennyiben erre igényt tart” – mondta Schmitt Pál egykori MOB-elnök, akit szintén Indiában, Újdelhiben tartott közgyűlésen, 1983-ban választottak meg NOB-tagnak.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagjai:
1894-1907: Kemény Ferenc – állandó tag
1907-1938: gróf Andrássy Géza – állandó tag
1909-1946: Muzsa Gyula – állandó tag
1939-1948: ifj. Horthy Miklós – állandó tag
1948-1961: Mező Ferenc – állandó tag
1964-1983: Csanádi Árpád – állandó tag
1983-2022: Schmitt Pál, 2022-től tiszteletbeli tag – állandó tag
2000-2009: Aján Tamás, 2010-től 2020-ig tiszteletbeli tag – a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnökeként
2016-2024: Gyurta Dániel – a NOB sportolói bizottságának tagjaként
2023- : Fürjes Balázs – állandó tag

(Demokrata / MTI)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.