A német választáson a Keresztényszociális Unióval (CSU) közösen győzelmet arató Kereszténydemokrata Uniót (CDU) vezető Friedrich Merz bejelentette hétfőn, hogy a harmadik helyen végzett szociáldemokratákkal akar kormánykoalíciót alakítani.
Gyors és építő jellegű tárgyalásokra készülünk a Szociáldemokrata Párttal (SPD) annak érdekében, hogy nagyjából húsvétra megalakulhasson az új kormánykoalíció” – mondta el Merz.
Hozzátette: az Alternatíva Németországnak (AfD) előretörése “utolsó figyelmeztetés” a mérsékelt pártoknak arra, hogy “közös megoldásokat találjanak”. Az SPD választási szereplése után, hétfőn Olaf Scholz kancellár úgy nyilatkozott: pártja keserű eredményt ért el, és ő vállalja a felelősséget a kudarcért.
Az előzetes végeredmény szerint a CDU 22,6, a csak Bajorországban induló CSU 6 százalékot ért el, az AfD 20,8 százalékot, a szociáldemokrata SPD pedig 16,4 százalékot szerzett a vasárnap tartott Bundestag-választáson. A Kereszténydemokrata Unió és a Keresztényszociális Unió (CDU/CSU) ezzel együttesen 208 mandátumot szerez az új parlamentben, az AfD pedig 152 mandátumhoz jutva jelentősen növeli frakcióját.
(Pesti Srácok / MTI)
Borítókép: A német Szociáldemokrata Pártot (SPD) vezető Olaf Scholz kancellár (j) és Friedrich Merz, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetõje, a CDU és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös kancellárjelöltje választási kampányplakátokon Nieder-Erlenbach településen, frankfurt téségében 2025. február 10-én. Németországban február 23-án előrehozott parlamenti választásokat tartottak. Fotó: MTI/AP/Michael Probst