Átadták a Lovas István-díjat Mező Gábor kutatónak, akit nagy meglepetésként ért, hogy a lapunk egykori publicistájáról elnevezett kitüntetést megkaphatta. Hangsúlyozta, a hazaszeretet, az igazságkeresés és a régi értékek megbecsülése olyan közös pontok, amelyek jellemezték Lovas Istvánt. A díjátadón Kondor Katalin azt is elmondta, hogy a jövőben szeretnék ápolni Csurka István és Chrudinák Alajos emlékét is.

Nagy megtiszteltetés és sokat jelent ez a díj – mondta Mező Gábor író, újságíró, kutató, aki megkapta a Lovas István Társaságtól a 2022 legjobb újságírója díjat a Veritas Történetkutató Intézet épületében tartott átadón. A díjazott visszaemlékezett, hogy a 90-es években könnyű volt lejáratni egy olyan újságírót, aki „nem akart beállni a brancsba”. Hozzátette: Lovas István olyan pokoli ellenszélben dolgozott, amit csak a legerősebbek éltek túl.

Mező Gábor közös alapvetésnek nevezte a hazaszeretetet, a nyitottságot, a tanulni vágyást és régi értékeink megbecsülését. –

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Átláthatóságot, tisztázott múltat szeretnénk, és meg akarjuk írni az igazat

– hangsúlyozta.

Felidézte szakmai múltját, ahogyan sportújságíróból kutató lett, és azokat az újságírókat, akiktől sokat tanult, megemlítve köztük többek között Lovas Istvánt is. Beszéde végén megköszönte a támogatást a családjának és az olvasóknak, valamint a kiadóknak.

Lapunk kérdésére Mező Gábor kijelentette: nagy örömöt és meglepetést érzett, amikor megkapta a díjat, mert nem számított rá. Hozzáfűzte: számára Lovas István a kérlelhetetlen, bátor stílust jelenti, a tabudöntögetést, amit a Magyar Nemzetben is képviselt. Nekiment olyan témáknak, amikről más nem írt, ezek miatt pedig vállalta az őt ért támadásokat. Arra a kérdésre, hogy mit szeretne még a jövőben elérni, a kutató azt felelte:

amíg én csinálhatom a kutatásokat, megírhatom, publikálhatom és lesznek olvasóim, akiket érdekel, addig elégedett vagyok.

Mint mondta, nem vágyik arra, hogy főszerkesztő legyen, az élet megadja azt, amit megad, egyszerűen szereti csinálni az oknyomozást és a kutatást.

– Gábor az igazat írja, nem csak a valódit, és ezt leleplező éllel teszi. Mindenkit kész pellengérre állítani, egyik kollaboráns sem menekülhet kifinomult tollhegyétől – mondta köszöntőjében Borvendég Zsuzsanna történész. Hozzátette, Mező Gábor esetében egy éppen elkezdődött írói munkásságról van szó.

A teljes írást az alábbi linken olvashatják el.

(Magyar Nemzet)

Borítókép: Mező Gábor (jobbra) hisz a régi értékrendben (Fotó: Kurucz Árpád)


SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.