A vasárnap súlyos térdsérülést szenvedett Miklós Edit számára nem változtak a célok: továbbra is a jövő évi, pjongcsangi téli olimpiát szeretné megnyerni az alpesi síző.

“A célok nem változtak, már csakis az olimpiára koncentrálok” – jelentette ki az MTI-nek a csíkszeredai születésű magyar versenyző, akit vasárnap éjszaka operáltak meg egy Innsbruck melletti magánklinikán.

A 28 éves sportoló elárulta, ha minden rendben lesz, akkor jövő héten hagyhatja el a kórházat, és az orvos azzal biztatja, hogy szeptemberben már újra síelhet. Hozzátette, négy hét múlva lesz még egy MR-vizsgálat, s annak ismeretében dől el, szükséges-e újabb beavatkozás. Amennyiben a megműtött szalagok összeforrnak, ahogy azt az orvos valószínűsíti, akkor nem kell ismét kés alá feküdnie.

“Nagyon sajnálom, hogy nem indulhatok a kedvenc pályámon a februári, St. Moritz-i világbajnokságon, és azt is, hogy a sérülés miatt nem csúszhatok le az olimpiai pályán, amely most először szerepel a világkupa programjában. Talán utóbbit sajnálom jobban, de amikor a vb közvetítését nézem majd, akkor meg az fog jobban fájni” – mondta a Szocsiban olimpiai hetedik helyezett sportoló.

Miklós Edit azt mondta, bár tudja, hogy nagyon hosszú, nehéz és akár fájdalmas út áll most előtte, érez magában annyi erőt, hogy ezt végigcsinálja.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A magyar síző svájci edzője, Stefan Abplanalp szerint előnyt jelenthet, hogy ő már dolgozott súlyos sérülésből visszatérő versenyzővel, mert így tudja, min megy keresztül tanítványa. Megjegyezte, egy olyan versenyzőnek, aki a szakág öt legjobbja közé tartozik, talán könnyebb visszatérnie, mint aki csak huszadik a sorban.

“A bukás és az abból fakadó sérülések benne vannak ebben a sportban. Ez az alpesi sízés része. Edit mentálisan és fizikálisan is rendkívül erős, ezért neki könnyebb dolga lesz, hogy visszatérjen a legjobbak közé” – mondta Abplanalp.

Az ausztriai Altenmarkt-Zauchenseeben rendezett lesikló versenyt megelőző hivatalos edzésen az MTK sportolójának egy jobb kanyarban szétcsúszott a lába, majd nagyot esett, egyik léce ráadásul nem oldott le és a havon csúszva nekisodródott egy kapunak is. Mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol kiderült, a jobb térdében a keresztszalag-szakadás mellett egy csontdarab letört, továbbá porcsérülést is szenvedett, illetve a bal térdében is sérültek a szalagok.



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.