Van, aki visszaszalad, és megnézi, bezárta-e az ajtót, van, aki kétszer is ellenőrzi a pénztárcáját, esetleg háromszor bekukkant a konyhába a gázcsap végett. És vannak azok, akik folyamatosan monitorozzák a környezetüket, hátha fülön csípnek valami ellenük irányuló érzelmet.
Klinikai értelemben a kényszeres zavar alapvető jellemzője a kényszeres gondolat és/vagy cselekedet. Ezek állandóan jelen lévő vagy gyakran visszatérő élmények, amelyek a gondolkodás folyamatába tolakodnak, és szorongást, szenvedést okoznak. Egy valódi pszichiátriai betegnek kikerülhetetlen a kényszergondolat végigfuttatása vagy a cselekedet végrehajtása. Nem tudja megszüntetni, kikapcsolni, mert akkora szorongása támad, amekkorát képtelen elviselni, mert mögötte valamilyen nagy veszély fenyegetését érzi. Ilyen pl. a kényszeres tisztálkodási rituálé: leállítása szörnyű betegségek, tragédiák bekövetkeztének a fantáziáját indítja el.
Az egészségesek hétköznapi kényszerei
A szorongás: „Egy fiatal nő szeretőjével találkozott volna, mikor azon kapta magát, hogy semmi másra nem tud gondolni, mint arra, hogy otthon bedugva felejtette a vasalót. Lelki szemei előtt látta leégni a családi lakást, benne a közös élet és a gyerekek holmijának pusztulását. Képtelen volt arra, hogy leállítsa ezt a fantáziát, lemondta randevúját, hazarohant, és ott konstatálta, hogy minden a legnagyobb rendben van: vasaló kihúzva, tárgyak és lakás érintetlen, ahogy hagyta.”
Ebben a példában azt látjuk, hogy a tudattalan félelem és szorongás létrehozott egy ijesztő fantáziát, amelyben a tárgyak helyett a családi élet összeomlása a fő motívum, vagyis a kényszeres gondolat arra kellett, hogy védelmet nyújtson, és megváltoztassa az eredeti szándékot.
A rutin: Gyerekkorában mindenkinek kialakulnak rituáléi, melyekben szintén találunk szorongásoldást, mint elalváskor a párnacsücsök és a féltve őrzött maci dédelgetése, amely egyben a nyugalom és biztonság érzésének a megteremtését szolgálta.
Akinek azt tanították, hogy a falatot legalább egy percig rágja, fogmosása pedig minimum két percig tartson, olyan folyamatokat rögzített, melyek felnőttkorban szinte kényszeres pontossággal megismétlődnek. Fel sem merül, hogy változtasson rajtuk, mert az kényelmetlenséget okozna.
Számos egészséges embernek lehetnek „alkalmi” kényszeres gondolatai, cselekedetei, vagyis ismétlődő viselkedésformái. Ezek azonban nem okoznak szenvedést, és az életvitelt sem befolyásolják. Rituáléink többféle módon adnak szerkezetet a mindennapoknak. Ilyen fennmaradó rutin a reggeli kávé, étkezési időpontok, lefekvési idő. De ilyenek a karácsonyi s egyéb ünnepi szokások is, amelyeket szintén nagy ragaszkodással ismétel mindenki évtizedeken át. A szokások biztonságot és jelleget adnak életünknek, nyugalmat és az „énes” érzést biztosítják.
Nagy különbség azonban a betegségnek diagnosztizálható állapottal szemben az, hogy környezeti változások esetén is rugalmasan alkalmazhatók, és nem okoznak elviselhetetlen szorongást. Ha valaki kénytelen egyszer kihagyni az esti fogmosást, kényelmetlenül érezheti magát, de ettől még valószínűleg tud aludni, és nem forognak a fejében önemésztő gondolatok arról, milyen büntetéssel jár majd a ceremónia mellőzése.
Mikor erősödnek fel ezek a jelenségek?
Ha kicsit figyelmesebben vizsgáljuk életünk menetét, szembeszökő lesz, hogy az ellenőrző jellegű cselekedetek száma akkor szaporodik, mikor fáradtabbak, feszültebbek vagyunk. A fogyasztói társadalom egyik fő jellemzője, hogy a napi érzelmek közé becsempészte a szorongást és a létbizonytalanságot, az egzisztenciális félelmeket. Ez azt is jelenti, hogy mindenkinek a vállán nagyobb az érzelmi teher, és szorongástűrése rosszabb lett. Amit évekkel ezelőtt még jól toleráltunk, ma lehet, hogy indulatokat vált ki. Elég autóba ülni délutáni csúcsforgalomban, és képet kapunk arról, milyen is a városi ember hétköznapja. Ilyen felfokozott helyzetekben minden bizonytalanabbá válik, és ez a nyugtalanság megjelenik a kényszeresen átélt gondolatok vagy cselekedetek mennyiségében.
Mikor van baj?
Ha valakinek a munkahelyén egész délelőttje azon való morfondírozással telik el, hogy tényleg bezárta-e az ajtót, jó, ha elgondolkozik, vajon mi az a tudattalan érdek, amely ezt az idegesítő pszichés manővert fenntartja, vagyis mi miatt ideges ennyire. Ezek olyan információk önmagunkról, melyek segítenek feltárni azokat a tényezőket, amelyek rendre szorongást vagy feszültséget okoznak.
Aki munkaidejét egy csokoládé elmajszolásával kezdi, és ezt már több hónapja szokásként rögzíti, végiggondolhatja, mit jutalmaz vele előre.
Probléma (nem pszichiátriai értelemben) akkor van, ha hagyjuk elhatalmasodni az ilyen jelenségeket, és túlzottan hozzájuk szokunk ahelyett, hogy jelzésként értelmeznénk őket, és figyelnénk rájuk. Ez azt jelzi, hogy fokozott szükség van ezekre a ceremóniákra, vagyis szorongásszintünk nagyobb a kelleténél. A problémát azonban nem a gázcsap vagy az ajtózár fogja orvosolni.
A kontrollmánia
Egyre többen vannak azok a huszonévesek és harmincasok, akik életük minden területét bármi áron kézben akarják tartani. Legyen szó párkapcsolatról, munkahelyről, nyaralásról, érzelmi motivációjuk főleg arra irányul, hogy bebiztosítsák magukat a megelőlegezett csalódás ellen. Ez kicsit hasonlít ahhoz, mikor folyton ellenőrizzük a bejárati ajtót. Itt az érzelmek már a személyek és kapcsolatok kontrollálására irányulnak, hogy megteremtődjön az ideális biztonság érzése.
A mai életben valójában korszakos jelenséget látunk. A folyamatos ellenőrzésre mindig akkor van szükség, ha az élet több területe elég nagy bizonytalansággal jellemezhető. Így nem marad más, ami a nyugalmat viszonylagos szinten megadhatja, mint a hétköznapi apró és nagyobb dolgok állandó monitorozása. Tehát lélektanilag érthető, viszont érzelmileg elég kimerítő, és sokszor távolíthat az emberi kapcsolatoktól.
A controlfreak személy egyrészt lehetőleg mindent irányítani szeretne, másrészt – és ez talán a legrosszabb hatású – másokat is bevonna a kontroll alá. Ha ilyesmi a szülő-gyerek kapcsolatban történik, akkor is rossz, ha pedig munkahelyi vagy párkapcsolatban, baráti közegben, akár ellenszenvessé is válhat.
A „nem bírom, ha nem az van, amit akarok” állapot mögött nem empátia van, hanem egyéni érzések, tehát megterhelő lehet másoknak, akik azért lazábbak ennél. A controlfreak ember általában tudattalanul a szorongását csökkenti a leírt viselkedéssel, s érzéketlen lesz az ellenérvekre. Sőt, meggyőződése szerint ő csinálja jól, mert minimalizálja a váratlan élményeket. Magatartásával az a probléma, hogy a környezet sokszor agresszívnak érzékeli, és kisebb-nagyobb ellenszenvvel reagálhat rá.
Az érzelmek és a kontroll igénye
Párkapcsolati vagy ismerkedési helyzetekben szinte mindig ott a bizalmatlanság, hogy az illető nem mond igazat, hamisan állítja be a helyzetét, „úgyis becsap, különben is van már valakije, csak eltitkolja”. Kétségtelenül vannak olyan narcisztikus karakterű férfiak és nők, akik bármikor bármilyen helyzetben csakis a saját érdekeiket helyezik előtérbe. Meg akarnak szerezni minden megszerezhetőt, és ebben a folyamatban nem okoz erkölcsi dilemmát némi hazugság vagy elhallgatás. De vannak sokan mások, akik egyáltalán nem ilyenek, s ők határozott nemtetszéssel fogadják az ellenőrző kérdéseket és az állandóan ott lebegő gyanakvást.
Az ellenőrzési kényszer főleg azokból a helyzetekből adódik, amikor a bizonytalanság alapvető élmény. Ez folyamatos, tudatos jelenlétet követel, így a megérzések, érzelmi reakciók is arra a pályára kerülnek, ahol nem beszélgetés folyik majd, hanem kihallgatás.
A csalódástól való félelem teljesen érthető, csak nem akkor kell a kontrollt alkalmazni, mikor az illető már ott ül, hanem korábban, még az ismerkedés előtt. Amikor párt választ/keres valaki akár hosszú kapcsolathoz, akár egy nyári kalandhoz, nem mindegy, kivel áll szóba.
Tudattalan választásainak lehet az a következménye, hogy valóban olyan emberrel találja magát szemközt, aki megérdemli a gyanakvást.
Ha már létrejött a kapcsolat
A kontrollmániás személlyel elég fárasztó és kiábrándító lehet egy kapcsolat alakítása, mert a kelleténél kevesebb benne a szabadság érzése. Az ellenőrzések, beszámoltatások olyan mozzanatok, melyeknél lehet ugyan arra hivatkozni, hogy csak a nyugalom végett kellenek, de a másik csak az agresszív beavatkozást fogja érezni.
A „megígérted” és „nem erről volt szó” típusú mondatkezdések egy kapcsolat bármely szakaszában arról árulkodnak, hogy nincs elég bizalom és empátia a felek között. De a legállhatatosabb ellenőrzés sem segít ezen a szorongáson. Nincs az a kontroll, amely elégséges volna, ha egyszer a belső érzelmi bizonytalanságot kell féken tartania.
Ezért minden esetben inkább arra érdemes törekedni, hogy ki az, aki mellett nyugodtnak érezhetjük magunkat, ahol a gyanakvás ismeretlen fogalom, és ahol nem kell kisompolyogni a szobából, hátha megnézhetnénk a telefonját.
Tari Annamária klinikai szakpszichológus / vasarnap.ujszo.com
