Az orosz állammal szembeni legjelentősebb belső támadást indította el a Wagner-alakulat, amely „blokkolta” az oroszországi Rosztovot, csapatai pedig Moszkva felé indultak. Vezetőjük, Jevgenyij Prigozsin azzal vádolta meg a védelmi minisztériumot, hogy a Wagner táborai elleni támadást rendelt el, ezért pedig „bűnhődniük kell”. Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton reggel elismerte, hogy „bonyolult” a helyzet Rosztov-na-Donuban. Bejelentette, hogy a fegyveres erők parancsot kaptak a lázadás szervezőinek „semlegesítésére” és hogy a belső árulás résztvevőit elkerülhetetlenül felelősségre fogják vonni. Minden az orosz biztonsági erők lojalitásán múlhat.

Elfoglalták egy város katonai létesítményeit

Találkozott Jevgenyij Prigozsinnal, a Wagner katonai magánvállalat vezetőjével Junusz-Bek Jevkurov vezérezredes, az orosz védelmi miniszterhelyettes és Vlagyimir Alekszejev, a vezérkar főcsoportfőnökségének első helyettes vezetője Don menti Rosztov városban – közölte a Kommerszant című lap a Wagner egyik Telegram-csatornáján megjelent videofelvételre hivatkozva. Közben Vlagyimir Putyin orosz elnök egységre szólított fel a belső árulással szemben és kemény fellépést helyezett kilátásba a fegyveres lázadás részvevőivel szemben.

Az említett videofelvételen Prigozsin azt hangoztatta, hogy mindaddig blokkolja a várost, amíg a magánhadserege meg nem kapja Valerij Geraszimov vezérkari főnököt és Szergej Sojgu védelmi minisztert. Válaszul Jevkurov azt mondta, hogy „három napig ünnep lesz” Kijevben.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Később Prigozsin közzétett egy másik videót is, amelyben azt állította, a Wagner fegyveresei ellenőrzésük alatt tartják Don menti Rosztov katonai létesítményeit, köztük a repülőteret is.

Ugyanakkor az MTI szerint hangsúlyozta, hogy az emberei blokkolják ugyan a létesítményeket, de nem zavarják a munkájukat. Azt is elmondta, hogy bár az ő csapata ellenőrzi a parancsnokságot, de ez nem befolyásolta annak működését: „Egyetlen tisztet sem vontak el a munkájától”.

Szombatra virradó éjjel Prigozsin azzal vádolta meg a védelmi minisztériumot, hogy a Wagner táborai elleni támadást rendelt el, és állította, hogy harcosai bevonultak az oroszországi városba.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte, hogy Vlagyimir Putyin elnök hamarosan bejelentést tesz. Mint mondta, az államfő folyamatos tájékoztatást kap a helyzetről a hatóságoktól.

Nem sokkal később egységre szólított fel a belső árulással szemben és kemény fellépést helyezett kilátásba a fegyveres lázadás részvevőivel szemben szombaton Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Bejelentette, hogy a fegyveres erők parancsot kaptak a lázadás szervezőinek „semlegesítésére” és hogy az árulás résztvevőit elkerülhetetlenül felelősségre fogják vonni.

Közölte, hogy Moszkvában, valamint a moszkvai és más régióban terrorellenes intézkedéseket vezetnek be. Az elnök szerint határozott erőfeszítések történtek a Rosztov-na-Donuban kialakult „bonyolult” helyzet stabilizálására is, ahol a polgári és katonai hatóságok munkáját hatékonyan akadályozzák. „Oroszország elnökeként és főparancsnokaként, Oroszország polgáraként mindent megteszek az ország védelmében, az alkotmányos rend, a polgárok életének, biztonságának és szabadságának védelmében” – fogalmazott.

A lázadást pedig az ország olyan hátbatámadásának nevezte, mint amilyen 1917-ben történt az első világháború idején, amikor a győzelmet „ellopták” Oroszországtól, az intrikák pedig a hadsereg megsemmisüléséhez és az állam széteséséhez, hatalmas területek elvesztéséhez és polgárháborúhoz vezetett.

Az államfő Jevgenyij Prigozsinra, a Wagner katonai magánvállalat alapítójára utalva azt mondta, hogy „a túlzott becsvágy és az önérdek vezetett az áruláshoz” a csoport azon harcosai és parancsnokai ellen is, akik „felszabadították” Szoledart és Artyomovszkot (Bahmutot) és más településeket.

Az orosz védelmi minisztérium felhívást intézett a Wagner katonai magánvállalat fegyvereseihez, amelyben az állomáshelyükre való biztonságos visszavonulást ígért nekik, ha szakítanak Prigozsinnal.

Moszkva felé tarthat a Wagner

Szombat hajnalra nyílt katonai konfrontációvá fajult a Jevgenyij Prigozsin vezette Wagner-csoport és az orosz védelmi minisztérium viszálya – állapította meg napi helyzetértékelésében a brit katonai hírszerzés. A londoni védelmi minisztérium által ismertetett hírszerzési tájékoztatás szerint

a Wagner magánhadsereg egységei legalább két helyszínen átléptek a megszállt ukrajnai térségekből Oroszország területére, és szinte bizonyos, hogy Rosztovban biztonsági szempontból kulcsfontosságú létesítményeket foglaltak el.

Ezek között van az ukrajnai orosz katonai műveleteket irányító központ is. A Wagner további alakulatai a Voronyezsi területen vonulnak észak felé, és ugyancsak szinte bizonyosra vehető, hogy céljuk Moszkva elérése – áll a brit katonai hírszerzés szombati elemzésében.

A szolgálat értesülése szerint „nagyon korlátozott” azoknak a bizonyítékoknak a köre, amelyek a Wagner és az orosz biztonsági erők közötti összecsapásokra vallanak. A brit katonai hírszerzés azt valószínűsíti, hogy az orosz alakulatok némelyike passzív maradt és aláveti magát a Wagner utasításainak.

A helyzetértékelés szerint a válság további fejlődési irányát a következő órákban az orosz biztonsági erők, különösen az orosz nemzeti gárda lojalitása határozza meg döntő mértékben.

A brit katonai hírszerzés szerint az utóbbi időkben ez a legjelentősebb kihívás az orosz állammal szemben.

Egyes hírek szerint a Wagner-csoport tagjai már Voronyezst is elérték, 500 kilométerre voltak az orosz fővárostól. Prigozsin „büntetést” ígért azoknak, akik katonái ellen fordultak. Ugyanakkor közölte, 25 ezer katonájával „mindent elpusztít”, és arra kérte a többi orosz katonát, hogy álljanak melléjük.

A Wagner-csoport egy orosz paramilitáris szervezet, katonai magánvállalkozás (PMC), zsoldosok hálózata. Az alakulat törvényen kívül működik, hibrid hadviselésre és titkos hadműveletekre használják fel az orosz érdekek szerint. A csoport a 2014-ben kirobbant kelet-ukrajnai háború idején vált jelentőssé, ahol segítette az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki és Luganszki Népköztársaság oroszbarát szeparatista erőket. 2022 decemberében a Pentagonhoz tartozó John Kirby azt állította, hogy a Wagner-csoportnak 50 ezer harcosa volt Ukrajnában, köztük 10 ezer zsoldos és 40 ezer elítélt. Mások több mint 20 ezerre tették a toborzott foglyok számát, az Ukrajnában harcoló egyéb zsoldosok számát pedig szintén 20 ezerre becsülték – olvasható a Wikipédián.


SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.