Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 2018. augusztus 11., szombat (MTI) – Az amerikai fővárosban, Washingtonban nagy a készültség a fehér fajgyűlölők hétvégi demonstrációja előtt.

A demonstrációt a tavaly augusztus 11-én a virginiai Charlottesville városában kitört zavargások évfordulóján tartják. A rendfenntartó erők mintegy 400 tüntetőre és másfélezer ellentüntetőre számítanak.
Peter Newsham, a washingtoni rendőrség vezetője az NBC televízió péntek esti regionális híradójában elmondta: a megmozdulás ugyan vasárnap lesz, de a fővárosban már szombaton megerősítik a rendőri jelenlétet, a belvárosban és a Fehér Ház környékén – ahol a tüntetéseket tartják – szombat délutántól lezárnak utcákat, a környéken sok üzlet és étterem zárva tart, vasárnap pedig a rendőrök vigyáznak arra, hogy az erőszakba fulladó összetűzések elkerülésére a tüntetők és az ellentüntetők egymástól elkülönítve demonstráljanak.
Péntek este a főváros önkormányzatának tisztségviselői és vallási vezetők közös rendezvényt tartottak a békességet és egymás elfogadásának fontosságát hangsúlyozva, és egyúttal bejelentették, hogy szombaton és vasárnap a washingtoni templomok és imaházak jó része nyitott kapukkal várja az elmélkedni vágyókat.
Muriel Bowser, a főváros demokrata párti polgármestere pénteken este elmondta: “Olyan emberek jönnek városunkba, akiknek egyetlen célja a gyűlöletkeltés. Ennek tavaly sem volt értelme, és most sincs értelme. Miközben hajthatatlanul ellenezzük mindazt, amit itt hallani fogunk, tudjuk, hogy a mi felelősségünk az alkotmányban garantált szólásszabadság biztosítása és a washingtoniak és városunk megóvása”.
A virginiai Charlottesville városában is megemlékeznek a tavalyi véres összecsapásokról, amelyek egy halálos áldozatot is követeltek. Ralph Northam, Virginia állam demokrata párti kormányzója szükségállapotot hirdetett Charlottesville városában, ahol a fehér fajvédőknek nem engedélyeztek semmiféle tüntetést.
A virginiai egyetemi városban tavaly az amerikai polgárháború (1860-1865) egyik alakja – a déli, konföderációs csapatok vezetője, Lee tábornok – szobrának eltávolítása ellen tüntettek. A tüntetésen megjelentek a fehér fajvédők, majd a baloldali jogvédők is. Az összecsapások véres utcai harcokká fajultak, és egy fiatal nő meghalt.

 



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.