eorg Mayer, az Osztrák Szabadságpárt, vagyis az FPÖ európai parlamenti képviselője többször is védelmébe vette hazánkat a „magyar vitákban”. A stájerországi politikus szerint teljesen elhibázott az unió menekültpolitikája.

Georg Mayer (Fotó: European Union)
Georg Mayer (Fotó: European Union)

– Stájerországban tizenhat, Burgenlandban pedig hat százalékkal több szavazatot kapott a Szabadságpárt a múlt vasárnapi tartományi választásokon az öt évvel ezelőtti eredményekhez képest, miközben a kormánykoalíció pártjai, a szociáldemokrata SPÖ és a Néppárt, vagyis az ÖVP vesztett a támogatottságából. Mi áll a siker hátterében?

– Magunk is meglepődtünk azon, hogy gyakorlatilag pont annyit vesztettek, mint amennyit mi nyertünk, szóval tőlük egyből hozzánk pártoltak át a szavazók. A huszonhét százalékos eredmény óriási siker Stájerországban. A lényeg az, hogy arról beszélünk, ami az embereket érdekli. A valódi problémákról, mint a bevándorlás, a menekültek beözönlése, és a tartományi vezetés úgynevezett reformjairól, amelyek kórházak, óvodák bezárását jelentették. Az emberek rájöttek, hogy miközben azt állították, hogy nincs pénz ezeknek az intézményeknek a fenntartására, a menedékkérőkre például mégiscsak jutott.

– Elemzők szerint az SPÖ és az ÖVP egyaránt azzal próbálkozott a stájer és a burgenlandi kormányban, hogy „jobboldalibban” beszélt a fenti kérdésekről, mégsem ők profitáltak belőle, hanem önök.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


– Az emberek nem hisznek nekik. Franz Voves stájer szociáldemokrata kormányzó két hónappal a választások előtt kezdett erről beszélni, mi viszont jó húsz éve mondjuk, hogy baj lesz. Persze minket leszerelnek azzal, hogy idegengyűlölők vagyunk.

– A kormányzó azt is mondta, hogy lemond, ha a pártja nem éri el a harminc százalékot. Nem érte el, mégsem mond le.

– Voves átverte az embereket, akik nem fogják elfelejteni, hogy a kormányzójuk hazug.

– Az osztrák belügyminisztérium szerint várhatóan hetvenezer ember kér menedéket idén Ausztriában, és az Európai Bizottság kvótajavaslata is több ember befogadását írja elő, mint amennyire korábban számítottak. Elbírja ezt Ausztria?

– Nem. Megtelt az ország, a menekülteket fogadó központokban nem férnek el többen, a kormány már sátortáborokba akarja elhelyezni őket. Németországba, Svédországba és hozzánk jönnek a legtöbben.

– Ellenzi a pártja a kvóta­rendszert?

– Teljes mértékben elutasítjuk. Ez nem megoldás a tragédiák elkerülésére. A problémát nem itt, hanem Afrikában kell megoldani, világossá kell tenni, hogy aki nem jogosult a menekültstátusra – és ez a legtöbb ideutazóra igaz –, az ne is szálljon hajóra. Az Európai Uniónak segítenie kell ezeket az országokat, de nem úgy, ahogy eddig tettünk, mert az eddigi gyakorlat látványosan kudarcot vallott. Már azzal is sokat tennénk a megoldásért, ha végre hajlandók lennénk különbséget tenni a valódi menekültek és a gazdasági bevándorlók között.

– Orbán Viktor a multikultu­ralizmus ellen érvel, többen viszont azzal vágnak vissza neki, hogy tekintettel az egykori Monarchia nemzetiségeire, Magyarország igenis multikulturális ország. Előkerül ez az érvelés önöknél is?

– Persze, ez nagyon trükkös érvelés, de butaság. Az itt élő szerbek, horvátok vagy éppen csehek évszázadok óta részei a társadalmunknak, ezt egyszerűen nem lehet összehasonlítani az Európán kívülről jövő bevándorlással.

– Fennáll a veszélye egy nem integrálódó, párhuzamos társadalom kialakulásának?

– Ez nem lehetőség, hanem az osztrák és más európai nagyvárosokban már valóság. Ausztriában sok bevándorló hiába él itt húsz éve, nem hajlandó megtanulni németül. Okkal kételkedünk abban, hogy ők vagy a gyerekeik be tudnának illeszkedni.

– A hazánkról szóló plenáris vitában kikelt az ellen, hogy állandóan Magyarországról beszéljenek.

– Azért rángatják elő folyton a magyar kormányt, hogy a valós gondokról tereljék el a figyelmet. Görögország problémáját például nem sikerült megoldaniuk. Ehelyett álproblémákon rágódnak. A plenáris vitán is többször elmondtam: vegyék már észre, hogy feleslegesen erőltetik ezt a halálbüntetés témát, hiszen Orbán Viktor – aki amúgy nagyon helyesen tette, hogy elment Strasbourgba megvédeni Magyarországot – egyértelműsítette, hogy nem, nem akarja bevezetni.

– A burgenlandi kampányban a helyi FPÖ Halbturnnál egy demonstráción jelképesen lezárta a határt Magyarország felé. Az ottani magyar munkaerő elleni tüntetés volt ez?

– Két dolgot külön kell választani. Támogatjuk az Európai Unió belső határainak visszaállítását, a mostani rendszer ugyanis szabad átjárást biztosít a bűnözőknek és az illegális bevándorlóknak is. Nem ördögtől való gondolat ez, a németországi G7-csúcsra készülődve például ideig­lenesen visszaállították a tiroli-bajor határt a biztonság érdekében, illegális bevándorlók százait tartóztatták fel ezzel. A határok visszaállításával a magyarok is nyernének. A munkaerő szabad mozgásának jelenlegi rendszerét is át kell alakítani. Mi értelme van annak, hogy a képzett munkaerő, akire szükség lenne Magyarországon, átjön Ausztriába, hiszen ott többet keres, de jelentősen olcsóbban dolgozik, mint az osztrákok. Ez egyik országnak sem jó, hiszen Magyarországról hiányoznak ezek az emberek, Ausztriában meg a munkanélküliséget növelik. A munkaerő áramlása jó dolog, de ésszerű keretek közé kell helyezni. Összefoglalva: semmi olyat nem akarunk, ami a magyarok ellen irányulna, hanem minden érintett számára előnyös javaslataink vannak.

Forrás: magyarhirlap.hu



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.