A magyar labdarúgó-válogatott huszáros hajrával megfordította az Izland elleni Eb-pótselejtezőt, és 2–1-es sikerével kiharcolta a kontinenstornán való részvételt.

A kezdő sípszó előtti napon pozitív koronavírusteszt miatt távolmaradó Marco Rossi a stadiontól légvonalban négy és fél kilométerre található lakásából, amolyan „távvezérléssel” irányította csapatát, de arra aligha számíthatott bárki is, hogy az esztendő legfontosabb összecsapása úgy kezdődik, ahogyan semmiképpen sem szabadott volna. Az eddig az egyik legmegbízhatóbb láncszemnek számító Gulácsi Péter nézett el egy labdát, kezei között a gólvonal mögé pottyant, tizenegy perc elteltével így máris vezettek az izlandiak (0–1). A kapus nem véletlenül temette két tenyerébe arcát, óriási hiba volt ez egy ilyen mérkőzésen.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Félő volt, hogy a gól lelkileg megrogyasztja a magyar játékosokat, és egy ideig érezhető is volt, hogy alaposan megfogta őket. Hosszú perceknek kellett eltelnie, mire magához tért a válogatott. A játékrész második felében a játékosok már próbálták türelmesen járatni a labdát, csakhogy olykor túlságosan is lassan vándorolt lábról lábra. Néhány lehetőség így is akadt, de az egyenlítés nem jött össze. Látni kellett, hogy a védelemnek egy pillanatra sem szabad kiengednie, mert a gyors északi támadók másodpercek alatt a magyar kapu előtt voltak. A szünet előtti percekben aztán megcsillant a remény, de Szoboszlai Dominik első, ígéretesen meglőtt szabadrúgása után a labda elkerülte a kaput, a másodikat pedig Hannes Halldórsson hárította.

Labdabirtoklásban az első félidőben is jól állt a válogatott (71–29 százalék), és ez a fölény a fordulás után még tovább erősödött. Csakhogy hiába volt többet magyar lábakon a labda, nemigen lehetett vele mit kezdeni, a passzok száma rendben volt, a helyzeteké jó ideig nem… A két szél közül a bal oldali volt némileg aktívabb, ott próbált zavart kelteni Holender Filip, Sallai Roland és Szoboszlai Dominik is. Nem volt könnyű feladat, az északiak sokszor kilenc emberrel védekeztek, sőt olykor az előretolt játékosuk, Alfred Finnbogason is gyakran a saját tizenhatosa előtt próbált szerelni. A Marco Rossi helyére beugró Cosimo Inguscio cserékkel próbált frissíteni, hogy a jobb oldal is aktívabb legyen, Fiola Attilát a ferencvárosi Lovrencsics Gergő váltotta fel, nem sokkal később pedig Nikolics Nemanja személyében újabb csatárt vezényelt pályára az olasz tréner. Küzdött, próbálkozott a válogatott, de a tömörülő védelem ellen egyszerűen nem volt elég ellenszer. Szalai Ádám a legtöbbször háttal a kapunak helyezkedett, az egyik legnagyobb lehetőség az általa kiverekedett helyzetből adódott, Nagy Ádám azonban lövés helyett kivárt, így odalett az esély. A hajrában a vendégek már az időt is húzták, a magyar válogatott futballistái felpörgették a játékot – és ez bejött!

Ahogy négy esztendővel ezelőtt Franciaországban, ezúttal is a 88. percben egyenlített a válogatott: ment előre a magyar csapat, a csereként beálló Loic Nego pedig jókor volt jó helyen, egy kupacban ünnepelhetett a magyar válogatott (1–1). De az estének itt még nem volt vége. A magyar játékosok megérezték a „vérszagot”, és hiába voltak csupán percek hátra, mentek előre, és amikor Szoboszlai Dominik megindult… A középpályás az izlandi térfél közepénél felnézett, tolt még egyet a labdán, és úgy zúdította a kapuba, hogy az védhetetlenül vágódott a bal kapufáról hálóba – nem véletlenül várták a szurkolók épp tőle a csodát, a húszéves fiú megcsinálta! 2–1

Nego egyenlítése

Szoboszlai győztes gólja

Négy esztendővel ezelőtt Bernd Storck vezette ki a csapatot az Európa-bajnokságra, akkor a labdarúgók egy kupacban dobálták a magasba, most Marco Rossinak más utat szánt a sors, de az olasz edző aligha bánja, hogy otthonában kellett végigizgulnia a mérkőzést. Az Európa-bajnokságra a magyar válogatott jutott ki, s játszhat az F-csoportban Portugáliával, Németországgal és Franciaországgal.

„Bravó, Fiúk! Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük”

– idézte korábbi beszéde ismert részletét Orbán Viktor miniszterelnök a hivatalos Facebook-oldalán, ahol megosztotta a Nemzeti Sport Online tudósítását a Magyarország–Izland Európa-bajnoki pótselejtezőről.

Ha kijutunk az Eb-re, megtanulnak magyarul

A magyar válogatott egy egészen drámai mérkőzésen, Nego Loic és Szoboszlai Dominik góljaival hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte Izlandot és sorozatban második alkalommal kijutott a labdarúgó Európa-bajnokságra. A hihetetlen győzelmet követő pezsgős ünneplés után először a Marco Rossit helyettesítő Cosimo Inguscio nyilatkozott.

„Nincs abban semmi nagy titok, hogy Marcóval folyamatosan kapcsolatban álltunk. Ez így természetes, hiszen az ő vállán nyugszik a felelősség, ő hozza meg a döntéseket. Megbeszéltük, hogy min kell változtatni, ahogy a cseréket is. Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot telefonon, mert minden észrevétel hasznos lehet, amit a vezetőedzőnk mond. És látszik, hogy ennek milyen eredménye lett.”

Cosimo Inguscio arcáról rendszerint nagyon nehéz érzelmeket leolvasni, ezúttal is szinte már pókerarcccal ült a mikrofon mögött. De, mint elmondta, szó sincs arról, hogy ne élné át az óriási sikert. Én is megélem érzelmeket, csak éppen olyan karakter vagyok, aki nehezen fejezi ki az érzelmeit. De higgyék el, nagyon örülök.

Hárman vagyunk olaszok, próbáltunk is megtanulni magyarul, de beletört a bicskánk, viszont

tettünk egy ígéretet, hogy, ha kijutunk az Eb-re, akkor megtanulunk magyarul.

Tudjuk, hogy a személyesebb kontaktus miatt mindenki számára jobb lenne, ha magyarul tudnánk beszélni önökkel és a szurkolókkal. Nagyon messziről indult ez a projekt, egy munka gyümölcse érett be, amiért nagyon sokat dolgoztunk. Hálásak vagyunk azoknak, akik bizalmat szavaztak nekünk.

Ajánlott publicisztika:
Mező Gábor: Futballpokolból a Mennyországba: hosszú volt az út Váczi Zoli elnyomott csikkjétől Szoboszlai zseniális góljáig

EURÓPA-BAJNOKI PÓTSELEJTEZŐ
A-DIVÍZIÓ, DÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–IZLAND 2–1 (0–1)
Budapest, Puskás Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: Kuipers (holland)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Fiola (Lovrencsics G., 61.), Kalmár (Sigér, 61.), Nagy Á. (Nego, 84.), Szoboszlai, Holender (Nikolics, 72.) – Szalai Á. (Könyves, 84.), Sallai R. Szövetségi kapitány: Marco Rossi (a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált kapitányt segítője, Cosimo Inguscio helyettesítette a kispadon)
IZLAND: Halldórsson – Pálsson, R. Sigurdsson, Árnason, H. Magnússon – J. Gudmundsson (Bödvarsson, 73.), Sigurjónsson, A. Gunnarsson (Skúlason, 83.), B. Bjarnason – G. Sigurdsson, A. Finnbogason (A. Gudmondsson, 73.). Szövetségi kapitány: Erik Hamrén
Gólszerző: Nego (88.), Szoboszlai (90+2.), ill. G. Sigurdsson (11.)

(Nemzeti Sport / Origo)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.