Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök folytatta egésznapos látogatását kedden az ukrán határ mentén, ahol felkereste Beregsurányt, Fehérgyarmatot és Tiszabecset.

A megválasztott államfő a közmédiának nyilatkozva tapasztalatait úgy összegezte: a három településen olyan összefogás valósul meg, amelyben nemcsak a humanitárius és segélyszervezetek, hanem

az ott élők is kiveszik a részüket. Ők, ha arra van szükség, főznek, segítenek az áruk bepakolásában, segítenek a tolmácsolásban

– fűzte hozzá.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


„Mindenki teszi a dolgát”, a polgármesterek, a jegyzők, az önkormányzati hivatalok munkatársai, és a járási és kormányhivatalok vezetői – sorolta.

Novák Katalin szerint az látszik, hogy a helyszíneken egy jól összeszokott csapat dolgozik, ahol mindenki tudja, hogy mi a dolga. Kitért arra, hogy a települések között munkamegosztás van, a segélyszervezetek egy-egy településre koncentrálnak és a helyi vezetőkkel együtt szervezik a segítő tevékenységet.

„Ez azért is fontos, mert így mindenki tudhatja, hogy jó helyre kerül az a segítség, amit útnak indít”

– mondta a megválasztott köztársasági elnök.

Novák Katalin szólt arról is, hogy most már több mint három hete tart a háborús helyzet és „mi mindannyian azon dolgozunk, hogy minél előbb ismét béke legyen, de addig is szükség van még a segítségre”.

Beszámolt arról is, hogy sok menekült családdal is találkozott. Szavai szerint ők nagyon nehéz helyzetből indulnak el, sokaknak lebombázták az otthonát és 20 percük volt összepakolni az egész életüket.

A háború családokat szakított szét, az édesapákat, a fiaikat otthon kellett hagyniuk Ukrajnában és így indultak neki a nők gyermekeikkel együtt a hosszú útnak

– mondta.

„Jó látni, hogy ebben a nehéz helyzetben a magyar emberek összefogtak, (…) és mindenki ott segít, ahol tud és a segítségpontokon professzionális segítségnyújtás zajlik” – zárta szavait Novák Katalin.

(Demokrata / MTI)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.