A közvetlen szomszédunkban, Ukrajnában dúló háború árnyékában a sport béketeremtő természete felértékelődik – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök szombaton, a budapesti atlétikai világbajnokságot megnyitó beszédében. A köztársasági elnök kiemelte: a sporton keresztül megtapasztalhatjuk a nemes, tisztességes küzdelmet, és ezt az egymás tiszteletén alapuló versengést az élet többi területére is érdemes átültetni.

Az atlétikai világbajnokság elsősorban a kiemelkedő sportolói teljesítményről szól – mutatott rá Novák Katalin, hozzátéve: a szervező magyaroknak mégis jóval többről, hiszen az élsportot és az egészséges élet alapjául szolgáló tömegsportot is ünnepeljük.

A sportra és sportversenyekre szükség van akkor, amikor könnyebb, és akkor is, amikor nehezebb idők járnak. Hiszen egy ilyen esemény felemel, elemel a hétköznapi problémáktól

– vélekedett. Novák Katalin köszönetet mondott Sebastian Coe elnöknek és a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek, hogy bizalmat szavaztak nekünk.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Ígérem, megszolgáljuk

– mondta az államfő.

Miért éppen Budapest?

– tette fel a kérdést köszöntőjében Novák Katalin.

Mert mi, magyarok, ezer éve állunk a vártán itt, Európa szívében. Éppen holnap ünnepeljük államalapító Szent István királyunk napját, akinek köszönhetően Magyarország a nyugati kereszténység útjára lépett

– fogalmazott.

Mert a világbajnokságon részt vevőknek és az ide látogatóknak magas színvonalú versenyfeltételeket és biztonságos körülményeket garantálunk. Mert amellett, hogy Budapest fent van a világ kulturális és turisztikai térképén, az elmúlt tíz évben hazánk több mint negyven Európa- és világbajnokságnak, nemzetközi sportdöntőnek adott otthont

– mondta Novák Katalin.

Az atlétikai világbajnokság kabalafigurája, Youhuu a verseny nyitóünnepségén a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 19-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Mert többet akarunk a kötelezőnél. Szívből jövő lelkesedéssel, a magyaroktól megszokott kreativitással és eredményesen kiharcolt, széles társadalmi összefogással teszünk eleget a házigazda feladatainak

– mondta a köztársasági elnök. Az államfő köszönetet mondott mindazoknak, akik a világbajnokság békés megrendezéséhez szükséges feltételeket és támogatást biztosították.

Jó, amikor képesek vagyunk egységet mutatni! S mert jó házigazda hírében állunk, azt szeretnénk, ha Önök jól éreznék magukat nálunk. Ha az atléták életük legjobb eredményét nyújtanák. Ha a vendégségbe érkezők a sportélményen túl nemzeti kultúránkat, világszép fővárosunkat, a magyar emberek kedves, nyitott természetét és messze földön híres gasztronómiánkat is megízlelhetnék. Ezért a legjobbat mutatjuk magunkból. Olyanok leszünk, amilyennek magunkat is látni szeretnénk

– tette hozzá az államfő. Novák Katalin elmondta azt is, hogy százezreket sikerült sportolásra bírni a világbajnoksághoz kapcsolódóan. A köztársasági elnök emlékeztetett arra, hogy kilenc napig reflektorfényben leszünk, a világbajnokságon kétszáz ország több ezer atlétája vesz részt, több tízezer külföldi néző és szurkolók százezrei előtt a helyszínen, és milliók követik majd az eseményeket a képernyők előtt.

Novák Katalin Facebook

Mi, magyarok, szeretjük a kihívásokat, és igyekszünk megtalálni és megragadni a lehetőséget

– hangsúlyozta Novák Katalin, hozzáfűzve: a világbajnokságon részt vevőknek és az ide látogatóknak magas színvonalú versenyfeltételeket és biztonságos körülményeket garantálunk.

Szívből jövő lelkesedéssel, a magyaroktól megszokott kreativitással és eredményesen kiharcolt, széles társadalmi összefogással teszünk eleget a házigazda feladatainak

– emelte ki a köztársasági elnök.

Gripenek a Nemzeti Atlétikai Központ felett a budapesti atlétikai világbajnokság nyitóünnepségén 2023. augusztus 19-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Kitért arra is, hogy az olimpiai pályázat örökségeként épülhetett meg a ferencvárosi szabadidő- és sportpark, benne az új atlétikai központtal.

Rozsdából született arany. A Duna-partra visszatért az élet. Büszke vagyok rá, hogy a szervezők a nehéz körülmények közül érkezők számára is lehetővé teszik a személyes szurkolást. Büszke vagyok rá, hogy miközben most ért véget Budapesten Európa egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, megmutatjuk, hogy fesztiválhangulatot lehet a sporthoz kapcsolódóan is teremteni. Büszke vagyok rá, hogy százezreket sikerült sportolásra bírni a világbajnoksághoz kapcsolódóan. És büszke vagyok a szervezőkre, önkéntesekre, akiknek köszönhetően itt lehetünk ma

– mondta Novák Katalin, eredményes és sérülésmentes versenyzést kívánva a világbajnokság résztvevőinek.

A teljes ünnepi beszédet itt hallhatják:

(Pesti Srácok / MTI)

Beszámoló a megynyitó műroráról az alábbi linken:

Óriási show: Gripen vadászgépekkel nyitották meg a budapesti atlétikai vb-t

Borítókép: Novák Katalin köztársasági elnök beszédet mond a budapesti atlétikai világbajnokság nyitóünnepségén a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 19-én.
MTI/Illyés Tibor



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.