„Koronázási ajándékok I. – Marton László – lovas kisplasztika” – tette közzé Novák Katalin köztársasági elnök közösségi oldalán tett bejegyzésében.


A posztban az államfő úgy fogalmazott:

Magyarországot képviselve holnap részt veszek a brit királyi pár koronázásán. A szokásoknak megfelelően, több ajándékkal készülök.

Novák Katalin megjegyezte, közismert, hogy III.  Károly király szenvedélyesen szereti a lovakat.

„A néhai Marton László, a XX. századi magyar szobrászat egyik legjelentősebb alkotója pedig Károly király jó barátja volt. Marton vendégeskedett is az akkori trónörökösnél, aki megnyitotta a művész egyik angliai kiállítását is”

– közölte a köztársasági elnök, majd hozzátette, ezért esett a választása Marton lovas kisplasztikájára.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


 

Következő posztjában azt is elárulta, hogy mi a másik ajándéka.

Koronázási ajándékok II. – a királyi pár hivatalos monogramjaival ellátott túrabakancs

A királyi pár nagyon szereti a természetet, nagyon szeretnek túrázni.
Kéktúrázóként tudom, hogy a jó bakancs elengedhetetlen a túrázáshoz,

ezért ajándékozok a királyi párnak Magyarországon gyártott túrabakancsot, ami attól különleges, hogy bele vannak gravírozva Károly király és Kamilla királyné monogramjai.

(Magyar Nemzet, Facebook)

Borítókép: Marton László – lovas kisplasztika (Fotó: Novák Katalin Facebook-oldala)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.