Nagyon sokan amikor a 480-as gyors-úton vezetünk láthatjuk a reptér mellett a NASA Glen Research center feliratot és néhány épületet is. Gondolom sokan kíváncsiak lennének mi van a zárt kapuk mögött, milyen dolgokkal, kísérletekkel foglalkoznak az ott dolgozók. Ennek a kíváncsiságnak tesznek eleget a NASA vezetői, akkor amikor május 21-én és 22-én, délelőtt 10 óra és délután 6 óra között, kinyitják a kapukat mindenki érdeklődő előtt. Ezen a két napon , amikor a NASA a 75 -Ik születésnapját ünneplik, csoportosan körbevezetik a látogatókat azokon a helyszíneken , ahová természetesen biztonságos a nézelődés. A belépés természetesen teljesen ingyenes, a céljuk az, hogy minél többen bepillantást nyerhessenek a NASA mindennapjaiba. Egy másik fontos elgondolás ennek az eseménynek a hátterében, hogy a gyermekekben miként kelthetik fől az érdeklődésüket a tudományos világ felé.
A két nap alatt különböző bemutatókra kerül majd sor, rengeteg témakörrel foglalkoznak majd a NASA dolgozói, akik megpróbálnak majd készségesen válaszolni az adódó kérdésekre.
A szervezés hangsúlyozza természetesen, hogy céljuk minél több embert becsábítani a kapuk mögé, tehát arra kérnek mindenkit ha nem is tud elmenni, említse meg barátainak, ismerőseinek, hátha valakit közülük érdekelné és el is menne e két nap egyikén.
Tehát május 21 és 22, délelőtt 10 és délután 6 között ingyenesen nyitva állnak a NASA kapui minden érdeklődő előtt.
Forrás: nasa.gov
























