Okostojás – Világsikerű magyar találmány

A londoni olimpiai játékok sikermámorában elkerülte a média figyelmét egy másik világjáték magyar győzelme. A 32. Nemzetközi Logikai Játékok Találkozóján (IPP) – amely tulajdonképpen a logikai játékok olimpiája – az idei nagydíjat, először a történelemben egy magyar tervező nyerte el. Az Okostojást pedig már most a Rubik-kocka utódjaként emlegetik! Gratulálunk Zagyvai Andrásnak!

Egy vadcseresznyefából készített tojás, amely mozgó labirintust rejt magában. Érdekes? Talán így első hallásra inkább különös. Az idővel viszont szuggesztívvá váló és izgalmas játék a Smartegg, azaz az Okostojás nevet kapta. A háromdimenziós ügyességi labirintus a Washingtonban megrendezett játéktervező versenyen a legnagyobb elismerést, a Nob Yoshigahara díjat és ezzel együtt a világ figyelmét nyerte el.

YouTube player

„2007 novemberében született a játék ötlete, és azonnal elkezdtem dolgozni a megvalósításon” – meséli Zagyvai András, a játék magyar tervezője, majd hozzáteszi: „Az elején nem is tudtuk igazán meghatározni az identitását ennek a terméknek.” Az Okostojás ugyanis nem csak játékként, hanem érzéki, kézbe fogható, formatervezett iparművészeti tárgyként is megállja a helyét. Ezt bizonyítja a washingtoni világversenyen való sikeres szereplés is, ami lényegében egy design megmérettetés a logikai játékokon belül. Bíztató jel volt, hogy még az eredményhirdetés előtt mindkét kiküldött tojást megvették: az egyiket a zsűri elnöke vásárolta meg gyűjteményébe, míg a másik az IPP-t életre hívó Jerry Slocumnak a múzeumába került. A magyar találmánnyal sikerült a világszabadalmi védettséget is megszerezni, ezzel elismerték az Okostojás újdonságerejét, egyediségét és nem mellékesen az ipari felhasználhatóságát is.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A Smartegg gyakorlatilag egy háromdimenziós ügyességi labirintusjáték, amelyen egy – a két végén gömbbel végződő – pálcát kell végigvezetni a tojás rétegeiben vágott utakon. A fokozatos nehézség a rétegek számától függ. Az egyszerűbb tojásváltozatok a kicsik számára is sikerélményt nyújtanak, segítségükkel pedig játszva fejleszthetik a kézügyességet, a logikus gondolkodást és térlátást. A többrétegű változatok már mozgó labirintust rejtenek magukban, a további utakkal és belső fészkekkel nehezített játékok még a nagy múltú matematikusoknak is komoly kihívást jelenthet.

„A pálcák tojásból való kijuttatásához komoly térlátásra és a belső rétegek memorizálására van szükség”– állítja a feltaláló, aki a játék első prototípusait gyermekeinek engedte először kipróbálni.

A Smarteggben egyedülálló módon csak egy jó útvonal van, a megoldás során pedig minden járatot fel kell használni, méghozzá a megfelelő sorrendben. A zsákutcáknak fontos szerepe van, ugyanis ezekbe bele kell mennünk és a megfelelő módon visszajönnünk ahhoz, hogy továbbléphessünk.

„Lényegében az egész életünk erről szól”– magyarázza a világsikerű magyar feltaláló. „Dinamikus környezetben élünk, amely állandóan változik. Ezekhez a változásokhoz folyamatosan alkalmazkodnunk kell, és döntéseket hoznunk – persze mindig megpróbáljuk a legmegfelelőbb döntést hozni, de sokszor zsákutcába kerülünk. Viszont ezek a negatív tapasztalatok is előre mozdítanak, ha pozitívan éljük meg.” Elvont értelemben a Smartegg is ezt az útkeresést mintázza: a dinamikus környezet maga a tojásban rejlik, és a döntések elé állító labirintusban elkerülhetetlenek a zsákutcák.

A játék fejlesztése során magának az alkotónak is sikerült belekerülni pár zsákutcába, ahol olyan ötletek születtek, melyekből újabb játékok megalkotására kapott ihletett. Már prototípusok is készültek: Zagyvai András lelkesen dolgozik új ötletei továbbfejlesztésén, melyek legalább annyi értéket rejtenek magukban, mint a díjnyertes Okostojás, ami egyelőre még csak itthon kapható, de Japánból, Kanadából és Amerikából is felkeresték már a feltalálót. Ám ő mégis inkább magyar céget választana a termék világpiacra történő bevezetéséhez.

„Mindenképp szeretném, ha egy magyarországi cég menedzselné és finanszírozná a termék nemzetközi terjesztését, a gyártást és a forgalmazást. Úgy gondolom, hogy ma már itthon is vannak olyan szereplők a piacon, akik garantálni tudják a magas minőséget.”

Székely Ágnes



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.