„Sokan vannak, akik jöttek volna, de nem fértek be, legközelebb a Jóisten ege alatt találkozunk” – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök az általa Tusnádfürdőn életre hívott Digitális Polgári Körök (DPK) első országos találkozóján szombaton Budapesten, a Papp László Sportarénában. A kormányfő az október 23-i nemzeti ünnepen Békemenet megtartását szorgalmazta.
Orbán Viktor a Papp László Budapest Sportarénában megtartott eseményen úgy fogalmazott, hogy „egyre jobban nézünk ki, napról napra többen vagyunk, olyan sokan, hogy lassan kinőjük az összes konferenciatermet” ezért – mint fogalmazott – a legközelebbi esemény egy új békemenet is lehet október 23-án, „a Jóisten ege alatt”.
„Megvagyunk, itt vagyunk, készen állunk és agyonütni sem lehet bennünket” – fogalmazott a kormányfő, aki felidézte a 2002-es polgári körök megalakulását, és külön köszöntötte az azt megalapító tagokat.
„Mi egy olyan gazdaságot építünk, amelyben a kenyér szélére is jut vaj ”
– fogalmazott Orbán Viktor.
„Mi azt akarjuk, hogy Magyarország és mi, magyarok, nagyok legyünk és gazdagok. Egyszerűen naggyá tesszük Magyarországot”
– mondta a kormányfő, aki szerint egy nemzedék életében elegendő legfeljebb egy korszakos változás.
„A nagy változások gyakoriságáról azonban nem mi szoktunk dönteni, mert Mohács óta nem vagyunk hozzá elég nagyok és erősek”
– hangsúlyozta.
Kiemelte: ha tetszik, ha nem, már évszázadok óta minden magyar nemzedék élete, életének minősége és boldogsága is azon múlik, hogyan navigáljuk Magyarország hajóját a birodalmak keltette hullámverésben. Emlékeztetett, nagyszülei generációjától elpártolt a szerencse, nekik nem egy, hanem két korszakváltás is jutott: az első világháború és országvesztés, a második világháború és kommunizmus.
„Mikor fiatal voltam, azt gondoltam, hogy mi, magyarok, a 20. századot elvesztettük, de majd a 21-iket meg fogjuk nyerni. Mikor a saját életemre gondoltam, úgy képzeltem, hogy egy vesztes országba születtem, de egy győztes országban fogok meghalni. Azt gondoltam, majd mi naggyá tesszük Magyarországot”
– idézte fel emlékeit a kormányfő.
Hozzátette: a győzelem békeidőben minden népnek mást jelent. Ha magyarnak születtél, a győzelem az, ha képes vagy megváltoztatni a mások által neked szánt sorsot – mondta.
„A 20. században az akkori ellenségeink azt a sorsot szánták nekünk, hogy kicsik legyünk és szegények. Örökre. Az idők végezetéig. A mi nemzedékünk úgy döntött, hogy a 21. században nem így lesz. Most úgy lesz, ahogy mi akarjuk. Mi azt akarjuk, hogy Magyarország és mi, magyarok, nagyok legyünk és gazdagok. Egyszerűen naggyá tesszük Magyarországot”
– fogalmazott Orbán Viktor. Kiemelte: felbecsülhetetlen érték minden Nobel-díj, minden új világszínvonalú kutatóközpont, újabb magyar űrhajós és Oscar-díj, minden olimpiai arany, magasba kúszó magyar zászló, a nemzetközi szakmunkás verseny érmei.
„Vannak fantasztikus saját terveink, nincs szükség odakozmált brüsszeli receptekre”
A kormányfő kijelentette: Ukrajna nem tagja az EU-nak és nem is lesz, mert háborúba rántaná és félre vinné Magyarországot.
„Nincs szükségünk odakozmált brüsszeli receptekre” – jelentette ki Orbán Viktor azt hangsúlyozva: „a brüsszeli út biztos bukás, a nemzeti út garancia Magyarország jövőjére”.
A kormányfő megfogalmazása szerint „nekünk vannak saját fantasztikus terveink, van előttünk bíztató perspektíva, széles látóhatár, és van bennünk mérhetetlen tettvágy és ambíció, hogy nagy dolgokat vigyünk véghez”.
Kiemelte:
Magyarországon Európa legvonzóbb otthonteremtési programja, a kontinens legnagyobb adócsökkentése indult el, emellett megkétszerezik a gyerekek utáni adókedvezményt, adómentessé tesznek számos juttatást és a legalább két gyermeket vállaló anyáknak életük végéig nem kell személyi jövedelemadót fizetniük.
„Asztalon Magyarország következő tíz évének fantasztikus országépítési terve is, és közben megvédjük a határainkat, nem sumákolunk, nyíltan vállaljuk, hogy migránsmentes Magyarországot” – jelentette ki Orbán Viktor, megjegyezve,
„Magyarországon már megszervezték az unió központjának híveit, akik ugrásra készen várják, hogy végrehajthassák Brüsszel utasításait.”
„Weber nagyúr és társai csődtömeget csináltak Európából”
„Weber nagyúr és társai együtt csődtömeget csináltak az Európai Unióból”
– hangoztatta
Kijelentette: a rendszerváltás után 35 évvel szertefoszlott az a remény, hogy a biztonságos és boldog élethez elegendő lesz egy korszakváltás, ezt a lehetőséget az európai vezetők elszúrták. Ebben a helyzetben – folytatta Orbán Viktor – intellektuális, politikai és személyes bátorságra van szüksége a magyaroknak. Ki kell mondani, hogy a magyar migrációs politika jobb, mert Magyarország migránsmentes ország maradt, a magyar családtámogatás jobb, mert a munkát ötvözi a gyerekvállalással és a magyar adórendszer jobb, mert itt, aki dolgozni akar, talál magának munkát.
Orbán Viktor: Brüsszelben csikorgathatják a fogaikat, de itt nem lesz háború, nincsenek és nem is lesznek migránsok
Hangsúlyozta: nyíltan meg kell mondanunk Brüsszelben, hogy elutasítjuk azt az utat, amelyet Brüsszel ajánl nekünk, mert a brüsszeli út kiszolgáltat bennünket, szuverenitást csonkol, háborúba visz, ránk kényszeríti, amit nem akarunk, és előírná, hogyan éljünk. „Hiába ütnek-vernek bennünket Brüsszelben, bármilyen politikai túlerő fúj is ránk, bátornak kell maradnunk. Brüsszelben csikorgathatják a fogaikat, de itt nincs háború és nem is lesz. Nincsenek migránsok és nem is lesznek” – fogalmazott.
Elmondta: a következő választáson a brüsszeli és a magyar út között kell választani, és akkor személyes bátorságra is szükség lesz. Ezért vagyunk most itt, ezért alapítottuk meg a digitális polgári köröket – tette hozzá, jelezve, a brüsszeli út hívei már berendezkedtek a digitális térben, elfoglalták és kisajátították azt, megszervezték magukat, saját képükre formálták azt, és megfélemlítik a velük egyet nem értőket. Ezért árad az agresszió, az erőszak, a durvaság, ezért hordanak fegyvert a gyűléseken, ezért dübörög a rágalomhadjárat a nemzeti és keresztény művészek, a nemzeti média, a nemzeti pártok és vezetőink ellen – jegyezte meg.
Vége a jóérzésű és hazaszerető magyarok digitális kiszolgáltatottságának
Hozzátette, ezen csak akkor lehet változtatni, ha a hazaszerető magyarok kivívják méltó helyüket a digitális világban, megmutatják magukat, „ha megtámadnak, nem hátra lépünk, hanem előre”. Orbán Viktor kiemelte: eddig 72 ezren csatlakoztak a digitális polgári körökhöz és 46 ezren a Harcosok Klubjához, így mintegy 120 ezer tagot számlál a patrióták digitális hálózata.
A gyűlöletet építő globalista hálózat monopóliumát ezzel megtörtük, vége a jóérzésű és hazaszerető magyarok digitális kiszolgáltatottságának. A digitális polgári kör biztos védelmet nyújt az online térben tomboló baloldali őrjöngéssel szemben, és másfelől hatalmas építő energiákat szabadított fel; ez a digitális honfoglalás
– fogalmazott Orbán Viktor. Ma ország-világ megláthatja, a digitális teret sem engedjük át a brüsszelitáknak. A digitális tér is Magyarországhoz tartozik, itt is megvédjük a hazánkat, megvédjük a szabadságunkat, itt is dolgozik már a nemzeti algoritmusunk, ez Magyarország 21. századi végvárrendszere – jelentette ki a pártelnök, miniszterelnök. Hallgatóságát erejük megkétszerezésére biztatva hangsúlyozta: mindenhol jelen kell lenni a digitális polgári körökkel, és el kell mondani, hogy Magyarország új korszak határán áll, és hogy abban hogyan kell a jó úton haladni, elkerülni a tévutat.
Orbán Viktor kiemelte: mindenkit várnak, aki szereti a hazáját, akinek fontos Magyarország és aki nem akar Brüsszel alázatos szolgája lenni. Mindenkit várnak, aki bízik magában, segít a társának, büszke a hazájára és készen áll, hogy lelkéből és szívéből szolgálja Magyarországot.
„Mi továbbra is hiszünk a szeretet és az összefogás erejében”
Útravalóként arra kérte a jelenlévőket, hogy soha ne felejtsék el:
„mi továbbra is hiszünk a szeretet és az összefogás erejében. Igaz ügyet szolgálunk. Fontos dolgokban egység, mellékesekben szabadság, mindenekben szeretet”
– fogalmazott.
Nagyok vagyunk, sokan vagyunk, erősek vagyunk, győzni fogunk és naggyá fogjuk tenni Magyarországot, ha ti is úgy akarjátok
–mondta Orbán Viktor, aki a következő időszakra a polgári oldal számára adott útmutatásként úgy fogalmazott: „az egyik kézben kardnak, a másikban vakolókanálnak kell lenni”.
„A Jóisten mindannyiunk felett, Magyarország mindenekelőtt. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! ”– zárta beszédét a miniszterelnök.
Mint ismert, a kezdeményezést a kormányfő még júliusban az az erdélyi Tusnádfürdőn tartott előadásában jelentette be. Orbán Viktor akkor arról beszélt, hogy a polgári, konzervatív, keresztény közösségnek is meg kell jelennie a digitális térben, amely jelenleg ellenséges, és ez – mint fogalmazott – „így nincs jól”. A Digitális Polgári Köröknek mára már több tízezer tagja van.
(Híradó)
Borítókép: Orbán Viktor. Fotó: hirado.hu






















