Két orosz Il–38N típusú tengeralattjáró-elhárító repülőgép hajtott végre többórás repülést a Bering-tenger felett, és tengeralattjárók felkutatását gyakorolta – közölte pénteken az orosz Csendes-óceáni Flotta.

A Bering-tengeren húzódik Oroszország és az Egyesült Államok tengeri határa.

A tájékoztatás szerint a két gép teljes repülési ideje körülbelül nyolc óra volt. A harci kiképzésen tapasztalt pilóták vettek részt. A feltételezett ellenség tengeralattjáróinak felkutatását követően a tengeralattjáró-elhárító repülőgépek visszatértek a kamcsatkai bázisrepülőtérre.

A közlemény szerint a repülőgépek tengeralattjárók csoportos felkutatásának és osztályozásának taktikai technikáját gyakorolták, radar- és hidroakusztikus eszközökkel követve őket.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A RIA Novosztyi orosz hírügynökség szerint az Il–38-as közepes hatótávolságú tengeralattjáró-elhárító repülőgép, felszállósúlya 68 tonna, harci sugara 2200 km, maximális repülési magassága pedig 8000 méter. Akár 8400 kilogramm harci terhet – tengeralattjárók elleni bombákat, torpedókat és tengeri aknákat – is szállíthat. Tizennégy órán át képes járőrözni.

(Magyar Nemzet / MTI)

Borítókép: 2023. november 5-én egy Ohio osztályú tengeralattjáró érkezett az Egyesült Államok Központi Parancsnokságának felelősségi területére. Fotó: Centcom.



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.