Országszerte száz helyszínen tüntetett a devizahitelesekért a Jobbik. Beszámolók következnek.

Kovács Béla: Törvényben kell garantálni, hogy egyetlen devizahiteles családot se lehessen kilakoltatni otthonából

Ezen a héten összesen száz településen szervez demonstrációt a Jobbik, hogy felhívja a figyelmet a devizahitelesek helyzetére. Kovács Béla, a párt EP-képviselője, országgyűlési képviselőjelöltje a budapesti rendezvényen, Zuglóban összegyűlt károsultak előtt kijelentette: törvényben kell garantálni, hogy egyetlen családot se lehessen kilakoltatni otthonából. A politikus a fórumon válaszolt a Hunhír.info kérdéseire is.

Az összegyűlt devizahitelesek és szebb jövőre vágyók előtt Kovács Béla a zuglói Unicredit Bank előtt tartott megmozduláson felhívta a figyelmet, hogy 150 ezer eladósított családot fenyeget a kilakoltatás réme, ezért pártja egyik legfontosabb feladatának tartja a jogszabályi garanciát, az otthontól való megfosztás elkerülésére.
Az átvert emberek egy hamis profitszerzésen alapuló hitelezési konstrukció áldozatai lettek – jelezte Kovács Béla, és olyan szinten kerültek elfogadhatatlan helyzetbe, amelyet sem a jog, sem az erkölcs nem szentesíthet. Konkrét példákkal is bizonyította a devizahitelezés csapdahelyzetét, ahogyan a kölcsönbe felvett hitelösszeg sokszorosát fizettetik ki úgy az átvert magyar emberekkel, hogy közben elvész megtakarításuk és elvész hőn áhított ingatlanjuk is.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Kovács Béla felhívta a figyelmet a bankok hitelezési gyakorlatára, amelyet a jövőt illetően totális csődként jellemzett. Az idegen tulajdonban lévő pénzintézetek ugyanis csak úgy adnak hitelt, ha megfelelő ingatlanfedezettel rendelkezik valaki, és a jelenlegi kufárpolitika, amely a hitelösszeg visszafizetésén túl a biztosítékként felajánlott ingatlant is veszélyezteti a hitelfelvételek magyarországi elhalásához vezethet. Hazai és nemzetközi példákat összehasonlítva utalt rá, hogy Európa nyugati felében a hitelek folyósításánál a bank meghatározza a TMH-t, és ez általában nem haladja meg a három százalékot. Hogyan lehetséges az, hogy a Raiffeisen Budapestnél és mondjuk a Raiffeisen Románál más szempontok és más hitelezési mutatók érvényesülnek, és az erre feltett kérdéseket a nyugati pénzintézetek mindig elmismásolják? – tette fel a kérdést az EP-képviselő.

Végigvezette Kovács a magyarországi hitelfelvételek procedúráját, és egy nagyon fontos jelenségre hívta fel a jelenlévők figyelmét. A devizahiteles csapda azon kívül, hogy megfosztja a magyar embereket családi életterüktől, megtakarításuktól, a globalista trendek erősödésének kedvez, hiszen a csapdahelyzetbe került devizahitelesek lakásait a piaci ár 60-80 százalékáért vásárolják fel a végrehajtók, és ezeket az ingatlanokat külföldiek szerzik meg. A devizahitelezési kufárpolitika a magyarok kifosztása mellett az idegenek kedvezményes magyarországi ingatlanhoz való jogát is jelenti – fogalmazott a politikus.

Felhívta a figyelmet, hogy a szerződéskötések napján történt forintátváltásokkal kell kezdeni a devizahitelesek kérdéskörének rendezését, elvetni a törlesztőrészletek folyamatos megemelését és az időközben történt szerződésmódosításokat, a hitelesek javára keletkezett törlesztőrészleteket pedig vissza kell utalni a megvezetetteknek, vagy a kölcsön összegéből kell leszámolni.

Globális kérdéseket is feszegetve hangsúlyozta: amennyiben a Jobbik hatalomra kerül, az idegen bankok a profitot nem viszik ki az országból, hiszen itt keletkezett és éppen ezért itt is kell befektetniük. Fontosnak tartotta, hogy a külföldiek kezében lévő pénzintézetek helyett a magyar kézben lévő pénzügyi szektort erősítse a mindenkori kormány, akár tőkeemeléssel is, mert csak ez a gazdaságpolitikai megoldás viheti előbbre Magyarországot.

A hunhir.info kérdésére válaszolva Kovács Béla összefoglalta az európai parlamenti képviselő lehetőségeit Magyarország anyagi-társadalmi helyzetének javításában. A nemzetállamok Európája koncepció hirdetőjeként fontosnak tartotta, hogy az Európai Parlamentben erősödjön az a fajta nemzeti politizálás, ahol az adott ország megválasztott képviselője, a globális kérdéseket is mindig a saját nemzete szempontjából vizsgálja és kínál rá megoldásokat. Az Európai Parlamentet használni kell az érdekegyesítésre, és ott kell olyan erőt mutatni, amely ellensúlyozza azokat a központosítási kísérleteket, amelyek az Európai Egyesült Államok koncepcióban teljesednének ki, és ahol a később csatlakozott országok továbbra is csak nettó befizetőként a globális projektet erősítenék ahelyett, hogy a saját nemzetük felemelkedését szolgálnák.

kovacs-bela-tuntetes-14-02-28-1

Határozott, erőteljes szakmapolitizálásra van szükség, mert az európai fórumokon is előbbre léphet egy kis ország is, ha képviselői figyelemfelkeltő gazdaságpolitikai programokkal, szakmai munkákkal jelentkeznek – fogalmazott a politikus. (hunhir.info)

Így tüntetett a Jobbik Debrecenben

Debrecenben is tüntetett a Jobbik a devizakárosultakért péndtek délután. – Csak a Jobbik rendelkezik kimunkált és reális megoldási csomaggal a devizakárosultak megsegítésére – jelentette ki Kőszeghy Csanád Ábel debreceni önkormányzati képviselő, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje a devizakárosultakért szervezett országos tüntetéssorozat debreceni állomásán, a Hatvan utcai OTP Bank épülete előtt tartott sajtótájékoztatón péntek délután.

Kulcsár Gábor, a Jobbik debreceni önkormányzati képviselője emlékeztetett: mára a kormány hibás politikájának nyomán több százezer olyan honfitársunkról tudunk, akiknek lakását, házát elárverezhetik, ám jelentős azok száma is, akik már utcára kerültek. Majd példaként említett néhány konkrét esetet: tavaly márciusban szakadó hóesésben lakoltattak ki egy háromgenerációs családot Debrecenben, majd pár hónappal később egy olyan párt raktak ki lakásukból, ahol a hölgy éppen a kilakoltatás hetében hozta világra gyermekét, csak hogy egy-két példával éljek a sok százból.

Kőszeghy Csanád Ábel a Jobbik devizakárosultak megsegítését célzó eddigi intézkedéseit ismertette: országos aláírásgyűjtést indítottak a bankok önkényének kiszolgáltatott, devizahitellel rendelkező családok megmentése érdekében. Egy erős monitoring rendszer kiépítését szorgalmaztuk, amellyel megakadályozható lenne, hogy a bankokra kirótt terheket ne lehessen áthárítani a magyar állampolgárokra. A Jobbik javasolta azt is, hogy töröljék el az egyoldalú szerződésmódosítások mindennemű, az ügyfeleket erőfölény által károsító lehetőségét. – Szociális bankszámla létrehozását is kezdeményeztük, de azt is követeltük, hogy a tartozás mértéke ne lehessen többszöröse a zálogtárgyénak. A végtörlesztés mellett a résztörlesztés lehetőségét is szorgalmaztuk, valamint kértük, hogy vezessék be a családi csődvédelmet azok számára, akik még nem váltak teljesen fizetésképtelenné.

Az országgyűlési képviselőjelölt a Jobbik megoldási javaslatainak ismertetésével folytatta: az átfogó megoldást a devizahitelek felvételkori árfolyamon történő forintosításában látjuk, csak így hárítható vissza a kereskedelmi bankokra kártételük összes következménye, és csak így mentesíthetők a hitelkárosultak az indokolatlanul rájuk hárított költségektől. Ezen felül úgy véljük, hogy kártérítés illeti meg a károsultakat annak arányában, amennyivel többet kényszerültek törleszteni az indokoltnál.

A sajtótájékoztatót követő tüntetésen fölszólalt Ágoston Tibor önkormányzati képviselő, országgyűlési képviselőjelölt, valamint a Debreceni Koppány Csoport egyik vezéralakja, Batiz Judit is. (civishir.hu)

Százan tüntettek Pécsen

Folytatódtak a Jobbik devizahiteles-demonstrációi. Pécsett a járási bíróság előtt körülbelül százan tiltakoztak csendesen – írja a Magyar Nemzet.

A radikális párt szerint a mostani és az előző kormányok cserben hagyták a devizaadósokat, ezért a Jobbik, ha hatalomra kerül, megoldja a problémát.

– A devizahitelesek mellett demonstrálunk, tudniillik az MSZP-kormányok ideje alatt elszabadult ez a szörnyű probléma, majd a Fidesz ígéreteiből nem lett semmi. A devizahitelesek ugyanúgy szörnyű körülmények között élnek. A bankok kiszolgáltatottjai lettek, és most már odáig jutottak, hogy családokat, törvénytisztelő, adófizető embereket raknak ki a lakásokból, és nincs az a kormány, aki felvállalná ezt a problémát, pedig gyakorlatilag egy tollvonással megszüntethető lenne az összes. Ami a Jobbik programjában természetesen szerepel, és amint mi kormányra kerülünk, meg is fogjuk oldani ezt a szörnyű helyzetet – szögezte le Gyimesi Gábor, a radikális párt képviselőjelöltje. (MNO)

YouTube player

Péntek délután Várpalotán is felemelte szavát a párt képviselője, azonnali cselekvést sürgetve – írja az infopalota.hu.

A tüntetéssorozat részeként Várpalota központjában, a Dísz téren is tüntetést szervezett a Jobbik Magyarországért Mozgalom a hitelesek védelméért.

A rendezvény szónoka, Kepli Lajos, a párt országgyűlési képviselője felhívta a figyelmet, hogy a hitelproblémák gyökerei 2001-ig nyúlnak vissza, amikor az első Orbán-kormány lehetővé tette a bankok számára az egyoldalú szerződésmódosításokat.

Ezt követően a 8 év baloldali kormányzás alatt a devizahitelek összege drasztikusan megemelkedett, mivel az MSZP megszűntette a lakáshitelezési kedvezményeket, így belehajszolva a magyar embereket a devizahitelekbe – mondta a politikus.

A képviselő rámutatott, hogy az elmúlt kormányzati ciklusok közös felelőssége a kialakult helyzet, majd hozzátette, a jelenlegi kétharmados kormány megoldhatta volna a problémát, ha akarja, de ezen a területen is csak ígéretekig jutottak.

Kepli Lajos ismertette, hogy a Jobbik az elmúlt négy évben következetesen kiállt a devizahitelesek érdekei mellett a Magyar Országgyűlésben és azon kívül is. A párt 500 ezer tiltakozó aláírást gyűjtött össze a károsultakért, számtalan kilakoltatást akadályozott meg valamint egy részletesen kidolgozott megoldáscsomagot tett le az asztalra, melyet a kormány elutasított. – hangzott el a demonstráción.

A képviselő elmondta, hogy a nemzeti párt megoldási javaslata szerint minden devizahitelt a felvételkori árfolyamon kell forintosítani, valamint a hiteleseket kártérítés illeti meg annak arányában, amennyivel többet fizettek vissza a bankoknak a szükségesnél.

Így tiltakoztak Szolnokon

“Mennyivel jobb lenne, ha farsangi mulatságra vagy télűző busójárásra tudnánk összegyűlni így tél utolsó hónapjának utolsó napján! De sajnos az elmúlt 24 év kormányzása nem ad okot a vigasságra, épen ezért egy demonstráción találkozunk, hogy közösen álljunk ki a devizahitelesekért” – ezekkel a szavakkal nyitotta meg a szolnoki demonstrációt Kiss Gabriella, a választókerület kampányfőnöke.

Tatár József a devizahitel kerekasztal főszervezője beszédében kiemelte, hogy több százezer személyt/családot érint a devizahitel problémája, melyre az árfolyamgát sajnos nem megoldás, csak egyfajta elodázás. Kiemelte: nem szabad elfelejteni, hogy 2001-ben az első Orbán-kormány tette lehetővé az egyoldalú szerződésmódosításokat, ami nagyban hozzájárult a devizakárok elmélyüléséhez, melyet a következő kormányok csak tovább rontottak, a pénzintézetek pedig kihasználva ezt, kifosztották az embereket. Kiemelte: a kerekasztal főszervezőjeként minden pártot meghívott a tárgyalásokra, de csak a Jobbik az, aki kész az emberek érdekében cselekedni.

Dr. Lázár Zoltán, a szolnoki alapszervezet elnöke felszólalásában a Jobbik programjának „Kiút a deviza csapdából” fejezettét ismertette a megjelentekkel: 10 lépésben megoldjuk! Mint mondta, a felvételkori árfolyamon történő forintosítás hozhat csak megoldást. Kártérítés kell, megillesse a károsultakat. A moratórium hosszabbítása elengedhetetlen. A magáncsőd intézménye azok számára jelenthet megoldást, akik még nem váltak teljesen fizetés képtelenné. A  végtörlesztés mellett a résztörlesztési lehetőséget be kell vezetni., A magyar kis- és középvállalkozásokra is kiterjesztené a Jobbik a megoldási javaslatait, valamint a családjukat vagy vállalkozásukat járművükkel segítő autóhitelesekre, szabad felhasználású hitelesekre (akik a felvett összeget lakásfelújításra, illetve vásárlásra fordították) és a közműcégek visszaéléseinek áldozataira is Kilakoltatás helyett Belakoltatás szükséges. Bevezetnék a Bankbüntetést. Megállítanák a végrehajtók túlkapásait, maximalizálnák a jutalékot és állami ellenőrzés alá vonnák a szakágat, Arányosítással törvény által garantálnánk a tartozások észszerű felső határát.

Baráth Zsolt országgyűlési képviselőjelölt a kialakult helyzet rövid elemzését tette meg, kiemelve az elmúlt 24 év kormányainak baklövéseit, mely a bankok hatalmas hozamához a magyar emberek eladósodásához vezetett. Beszédében kitért arra, mit tett a Jobbik a devizahitelesekéért: az aláírásgyűjtéstől kezdve a kilakoltatások megakadályozásán át a törvényalkotásig, mely a monitoring rendszer kiépítését, az egyoldalú szerződés módosítás lehetőség törlését, végrehajtórendszer megreformálására – törvénytelenségek felszámolására, szociális bankszála létrehozására, a résztörlesztés lehetőségére, a családi csődvédelemére. Elég volt abból, hogy a pénzintézetek fosztogatják legálisan a magyar embereket, a probléma nemhogy csillapodott volna, de tovább gyűrűzött. Egy szociális katasztrófa bontakozik ki előttünk, amellyel kapcsolatban a kormányzat halogatja a megoldást, a balliberális oldal felelőssége tudatában hallgat, míg kimunkált és reális megoldási csomaggal egyedül a Jobbik bír.

Tüntetés  Kisújszálláson

A devizahitelesek érdekében szervezett demonstrációt a Jobbik kisújszállási és karcagi szervezete 2014. február 28. napjának este 18.00 órai kezdettel, tájékoztatta a média megjelent képviselőit Dr. Lukács László György a Jobbik Jász-Nagykun-Szolnok Megyei 3. választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje.

Dr. Lukács kiemelte, hogy a Kormány csak az időhúzásban érdekelt, míg a Jobbiknak a 7 vezért tervben kész megoldásai vannak a probléma megoldására, melyet röviden ismertetett is sajtótájékoztatója során.

A megjelent média tájékoztatását  követően kezdődött a köztéri demonstráció, amelyen felszólalt Szarvák Márton a Jobbik kisújszállási szervezetének alelnöke. Az eső ellenére összegyűlt közel 100 fős érdeklődőt figyelmeztette az elmúlt kormányok bűneire, és arra, hogy valójában mindegyik korábbi kormány – legyen baloldali vagy magát nemzetinek mondó jobboldali – csak a hitelesek kiszolgáltatásához értetett.  Ezt követően László Attila a Szebb Jövőért Polgárőrság vezetője kért szót és beszélt a devizások elszegényedése, kiszolgáltatása és annak későbbi közbiztonsági vonatkozásairól. Kiemelte, hogy szándékos ellehetetlenítése folyik a tisztes dolgozó magyar embereknek, amelynek egyetlen célja, hogy növelje a kiszolgáltatottságát  a magyar embereknek. Megemlítette, hogy a magyarság meg fogja védeni magát az idegen hatalmaktól, de az idegen hatalmak által a magyarságra uszított csoportoktól is.

A rendezvény záró szónoka Dr. Lukács László György volt, aki ismertette a Jobbik megoldási javaslatait a devizahitelesek ügyében. Kiemelte a felvételkori forintosítást, az önálló bírósági végrehajtók működésének tisztába tételét, vagy például a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását egészen a teljes problémakör megoldásáig, és nem csak egy meghatározott időpontig.

A felszólalásokat követően a jelenlévők  a két banki fiók elé vonultak, ahol mécsesgyújtással emlékeztek a bankok által tönkretett családokra, kisemmizett és öngyilkosságba kergetett hitelesekre és több transzparenst illetve 2 fekete keresztet hagytak a bankfiókok előtt,emlékeztetve az arra járókat a bankok gátlástalan tetteire. (karcagijobbik.tv)

Több tucatnyian tiltakoztak Kispesten is

Miskolcon is tüntetett a Jobbik a devizahitelezés megoldásáért

Közel száz miskolci jelent meg azon a tüntetésen, amit a Jobbik szervezett a borsodi megyeszékhelyen a devizahitelesek megmentése érdekében. A rendezvényen Pakusza Zoltán, a párt miskolci elnöke, képviselőjelöltje arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdaság fejlődésének mind helyi, mind országos szinten az az egyik gátja, hogy a devizahitelek jelentősek visszafogják a belső fogyasztást. Számítások szerint a lakosság körülbelül a GDP 2-3%-ának megfelelő pénzt fizet a bankoknak, amelyek ezt kivonják a magyar gazdaságból – tette hozzá kiemelve, a Honvédség éves költségvetése nem éri el a GDP 1%-át és közbiztonságra is csak a GDP alig 2%-át költjük.

Badány Lajos, a Jobbik szintén miskolci országgyűlési képviselőjelöltje beszédében a fokozódó kivándorlásra figyelmeztetett, melyet a munkanélküliség mellett a nagymértékű eladósodottság is tovább fokoz. Hangsúlyozta, a probléma előidézésében meghatározó szerepet játszott az első Orbán kormány, amely 2001-ben lehetővé tette a bankoknak az egyoldalú szerződésmódosítást és a Gyurcsány kormány, amely engedélyezte bevezetni ezt a hibás terméket a piacra. A Jobbik elsősorban a devizahitelek felvételkori árfolyamon történő forintosításában látja a megoldást. Emellett kártérítést kell fizetni a károsultaknak, annak arányában, amennyivel többet kényszerültek fizetni az indokoltnál, hiszen a bankok több olyan költséget is devizában számoltak el, ami számukra forintban keletkezett. Meg kell hosszabbítani a kilakoltatási moratóriumot a devizahitelesek esetében a probléma rendezéséig. Biztosítani kell, hogy az összetartozás értéke nem haladhatja meg lényegesen a jelzálogul felajánlott tárgy értékét, sorolta a Jobbik megoldási javaslatát a nemzeti radikális politikus.

A tüntetés végén a megjelentek gyertyákat gyújtottak az egyik kereskedelmi banknál, így tisztelegve azok emléke előtt, akiket a „bankárbűnözés” az öngyilkosságba hajszolt.

Sajtótájékoztató egy kiskunhalasi bank előtt

Farkas Gergely, a Jobbik képviselőjelöltje tartott sajtótájékoztatót egy kiskunhalasi bank épülete előtt. A rendezvény témája a devizahitelesek megmentése volt.

A Jobbik azt szeretné, ha a devizahiteleket forintosítanák, és a felvételkor érvényes árfolyamon fizessenek az adósok. A részletek a videóban:

Tüntetés a devizahitelesekért a Bank Center előtt

A február elején a Jobbik által meghirdetett, devizahitelesekért folytatandó tüntetéssorozat egyik helyszíne volt múlt vasárnap délelőtt a Szabadság téri Bank Center.

Hegedűs Lorántné a nemzeti párt országgyűlési képviselője az épület bejáratánál összegyűlt tömeg előtt  felsorolta az elmúlt évek banki törvénytelenségeit. Említésre kerültek többek között az apró betűbe bújtatott hazaáruló szerződések, a jogtalanul felszámított extra költségek, a több százezer bajbajutott devizahiteles szinte kilátástalan helyzete.

A Bank Center bejáratánál és a tér másik oldalán is molinók kerültek kifeszítésre, több tüntető táblákkal demonstrált. Az épület biztonsági őre kést rántva levágta a bejárathoz kihelyezett molinót, majd kihívta a rendőrséget a banki zsarnokság ellen tüntetőkre. A rendőrség azonban nem tudta megzavarni a demonstrációt, mely rendben lezajlott.

alfahir.hu



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.