Remélhetőleg a román nagykövet is tiszteletét teszi a testület előtt, ahol – jobbikos kezdeményezésre – végre napirendre kerülnek az Erdélyben tapasztalható magyarellenes intézkedések. Jövő keddre összehívják a Nemzeti Összetartozás Bizottságot – mondta Gyöngyösi Márton a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában ma este.
A Külügyi bizottság jobbikos alelnöke a műsorban emlékeztetett: Szávay István, a Jobbik alelnöke január 4-én hétfőn jelentette be, hogy a párt kezdeményezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Románia magyarországi nagykövete meghallgatását az Országgyűlés külügyi és nemzeti összetartozás bizottságainak rendkívüli, együttes ülésén.
Gyöngyösi a műsorban elmondta: pár órával ezelőtt Szávay István felhívta Pánczél Károlyt, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnökét, és megegyeztek, hogy jövő hét keddre összehívják a testületet, amely zárt ülésen – mivel a szakszolgálatok is jelen lesznek – vitatják meg az erdélyi helyzetet. A párt szakpolitikusa reményét fejezte ki, hogy a román nagykövet is megjelenik a bizottság ülésén – “bár nagy tételben nem mernék rá fogadni” – tette hozzá.
Mint ismert, a nagykövetet csak a külügyminiszter, vagyis Szijjártó Péter rendelheti be, egy parlamenti bizottságnak erre nincsen felhatalmazása. Reméljük, hogy Románia is abban érdekelt, hogy a két ország kapcsolata ne romoljon tovább – mondta a műsorban.
A jobbikos politikus emlékeztetett az egyre erősödő magyarellenes atrocitásokra, hatósági vegzálásokra: a magyar szimbólumok és emberek ellen folyamatos a vegzatúra, s ami most a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai ellen zajlik, az kísértetiesen hasonlít arra, ami 25 évvel ezelőtt zajlott Erdélyben, akár Sütő András, akár Tőkés László kapcsán. Ez egy fokozatos erődemonstráció, a HVIM tagjai ellen indított boszorkányüldözés során pedig a védelemhez való jog sérült, ügyvéd nem volt jelen a házkutatásoknál, jegyzőkönyvek pedig nem készültek. A jogsértések a plafonig érnek – mondta.
Jogerős jogtiprás
Mint ismert, a román legfelsőbb bíróság hétfőn kimondott jogerős döntése értelmében előzetes letartóztatásban marad Beke István, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi szervezetének elnöke, akit bombamerénylet előkészítésével gyanúsít a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT).
A HVIM ellen folytatott boszorkányüldözés mellett számos, régóta sérelmes kérdésben ma sincs megoldás, mint például a Mikó kollégium, a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karainak, vagy a kolozsvári Mátyás-szobron található történelemhamisító Iorga-idézet ügye. Románia ismét visszafelé indult el a demokrácia és a kisebbségi jogok útján – emlékeztetett Szávay István a már említett hétfői sajtótájékoztatóján.
Sorozatos vegzálások, jogsértések
A teljesség igénye nélkül: Szovátán megbírságoltak egy férfit, mert a saját háza udvarán Wass Albert-szobrot állított, az Ismerős Arcok együttes sepsiszentgyörgyi koncertjére kommandósok törtek rá, “Irredenta propaganda és gyűlöletkeltés” miatt perbe fogták a Kárpátia frontemberét, Petrás Jánost, megbüntették azokat a marosvásárhelyi civileket, akik a városban (a törvényeknek megfelelően) kétnyelvű utcanévtáblákat helyeztek ki, és Csíkkozmáson eltávolíttatták a községháza magyar feliratát.
Szávay szerint Bukarest célja nem csak a HVIM, hanem az egész, autonómiáért küzdő magyar közösség megfélemlítése, ráadásul a magyar külügyminisztériumnak eddig nem sok szava volt az Erdélyben történt jogtiprásokhoz.
[Forrás: Alfahír]
























