Hazánk szentje, szabadság vezére,
Sötét éjben fényes csillagunk,
Oh Rákóczi, kinek emlékére
Lángolunk és sírva fakadunk!
Az ügy, melynek katonája voltál,
Nemsokára diadalmat ûl,
De te nem lész itt a diadalnál,
Nem jöhetsz el a sír mélyibûl.
Hamvaidnak elhozása végett
Elzarándokolnánk szívesen,
De hol tettek le a földbe téged,
Hol sirod? nem tudja senki sem!
Számkiûztek nemzeted körébül,
Számkiûzve volt még neved is,
S bedõlt sírod a század terhétül,
Mely fölötte fekszik, mint paizs.
Oh de lelked, lelked nem veszett el,
Ilyen lélek el nem veszhetett;
Szállj le hozzánk hõsi szellemeddel,
Ha kezdõdik majd az ütközet.
Vedd a zászlót, vedd szellemkezedbe,
S vidd elõttünk, mint hajdan vivéd,
S másvilági hangon lelkesitve
Erõsítsd meg seregünk szivét.
S rohanunk az ellenség elébe,
S ha utánunk nyúl száz drága kéz,
S lesz elõttünk száz halálnak képe:
Nem lesz köztünk, aki visszanéz.
S majd ha eljön gyõzedelmünk napja,
A szabadság dicsõ ünnepe,
Igy kiált föl millióknak ajka:
Aki kezdte, az végezte be!
(Pest, 1848, április 21.)
