Potápi Árpád János a másfél hetes, Ausztráliában és Új-Zélandon tett látogatása végén telefonon azt mondta: a magyarság létszáma nem olyan nagy, hogy a kormány megengedje magának, hogy bárkiről is lemondjon. Beszámolt arról, hogy Új-Zélandon Christchurchben és Aucklandben járt, ahol a helyi magyar szervezetek vezetőivel, illetve tagjaival találkozott és előadásokat tartott.

Új-Zélandon körülbelül 4000-5000 magyar él, akik között még vannak olyanok is, akik 1956-ban telepedtek le. A nagyobb közösségek Christchurchben, Aucklandben és Wellingtonban élnek.

Az államtitkár szerint

Reklám
Tas J Nadas, Esq


szembeötlő, hogy Aucklandben a fiatal magyarok milyen jól megszervezték magukat: sok a családos, és arra törekednek, hogy a gyermekeiknek is továbbadják a magyar identitást.

A diaszpóra támogatása kapcsán azt mondta: a Kőrösi Csoma Sándor-program érintheti a helyi magyar közösségeket, és már a Diaszpóraprogramra is lehet jelentkezni, amelyben évente ezer külhoni fiatalt hoznak Magyarországra a világ minden tájáról. Hozzátette: Ausztráliában és Új-Zélandon is találkozott olyanokkal, akik részt vettek már a programban, amelyet a Rákóczi Szövetség koordinál.

Potápi Árpád János elmondta azt is, hogy körülbelül 2,5 millió magyar él a világban;

a kormánynak kiemelten fontos, hogy megőrizzék a kultúrájukat, identitásukat, valamint nyelvüket, és kapocs legyenek Magyarország és azon ország között, ahol élnek.

Felidézte, hogy Csenger-Zalán Zsolt, Magyarország ausztráliai nagykövete társaságában az ausztráliai Gold Coaston találkozott a helyi magyarok képviselőivel. Az esemény a XVII. Ausztráliai Magyar Kulturális Találkozó részeként zajlott.

A találkozót háromévente rendezik meg Ausztráliában, de a koronavírus-járvány miatt a legutóbbi, 2020-ra tervezett rendezvény elmaradt. A mostani összejövetelt az Ausztráliai Magyar Szövetség és a Queenslandi Magyarok Kulturális Szövetsége szervezte meg – tájékoztatott az államtitkár. Hozzátette, hogy Gold Coast mellett Sydney-ben is látogatást tett.

(Magyar Nemzet / MTI)

Borítókép: Potápi Árpád János államtitkár



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.