Az ukrajnai magyar kisebbségek ügyét illetően azt mondta, az USA hajlandó foglalkozni vele és segíteni, amennyiben „ez egy komoly probléma” – fogalmazott Amerika budapesti nagykövete.

Az USA magyarországi nagykövetsége hivatalos oldalán közölte David Pressman nagykövet nyitóbeszédét, amelyet a magyar-ukrán kapcsolatok panelbeszélgetésen mondott.

A nagykövet beszédét azzal kezdte, hogy emlékeztette az esemény résztvevőit:

Reklám
Tas J Nadas, Esq


„Miközben ma reggel itt, a gyönyörű tavaszi Budapesten gyűlünk össze, a szomszédos Ukrajnában az ukránok önmagukat és országukat védik egy értelmetlen agresszióval szemben”. Hozzátette, az Egyesült Államok békét akar, amelynek előmozdításához a nemzeteknek egységesen ki kell állniuk „a háborút pártolók ellen”.

Pressman szerint óvakodni kell az olyan cinikus politikai erőfeszítésektől,

„amelyek a »béke« kifejezést fegyverként használják” és azt sugallják, hogy „akik a megtámadott áldozatok mellett állnak, (…) valamiképpen a béke útjában állnak”.

Úgy látja, csak egy ember vethet véget a háborúnak: Vlagyimir Putyin.

A magyar kormány béketörekvéseiről azt gondolja:

„Cinikus dolog tűzszünetet követelni, amikor nem az Önök országa az, amelynek közel 20 százalékát egy idegen megszálló hadsereg foglalta el.”

Elmondta, a mihamarabbi béketárgyalás sürgetése nem jó megközelítés, és Putyinban sem szabadna megbízni

„Az Egyesült Államok igazságos és tartós békét akar. És pontosan ezért állunk vállvetve az áldozatok mellett, Ukrajna mellett”

– mondta, és hozzátette, az Ukrajna mellett való kiállás „egy egységre való törekvés azokkal szemben, akik erőszakkal, egyoldalúan rajzolnák át Európa határait”.

A nagykövet szerint nagyon sok dezinformáció Magyarországon kering Ukrajnáról, ezért a rendezvény jó lehetőséget nyújt a magyaroknak, hogy szélesítsék látókörüket.

Az ukrajnai magyar kisebbségek ügyét illetően azt mondta, az USA hajlandó foglalkozni vele és segíteni, amennyiben „ez egy komoly probléma”. Hozzátette, nyugtalanító, hogy

„a magyar tisztviselők a NATO-szövetséget eszközként használják fel ezen kétoldalú aggályok kezelésére”.

„Figyeljünk a magyarok által felvetett komoly aggodalmak kezelésére, és álljunk elszántan az ukránok mellett, az oroszok invázióját hárítják el. És közben szorítkozzunk a tényekre” – zárta le a gondolatot.

(Mandiner)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.