Semmiféle változtatásra nem kerül sor a szlovákiai alaptörvényben azzal összefüggésben, hogy az Európai Bizottság (EB) kötelezettségszegési eljárást indított az országgal szemben és a szeptemberben jóváhagyott alkotmánymódosítás is változtatás nélkül marad – szögezte le Robert Fico szlovák miniszterelnök Pozsonyban tartott sajtótájékoztatóján pénteken.

A szlovák miniszterelnök ezekkel a szavaival arra a brüsszeli bejelentésre reagált, amely szerint az EB kötelességszegési eljárást indít Szlovákiával szemben a szlovák alaptörvénynek a pozsonyi parlament által szeptemberben jóváhagyott módosítása miatt. A TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség pénteki jelentése szerint

az EB-nek a szlovák alkotmány módosításával kapcsolatos álláspontja az, hogy az „megkérdőjelezi az uniós jog elsőbbségének, hatásának és egységes érvényesítésének alapjait.”

Az alkotmánymódosítást azzal indokolták, hogy segítségével rögzíthető Szlovákia szuverenitása kulturális és etikai kérdésekben, valamint kulcsfontosságú jogstabilitás tekintetében is, mivel egyértelművé válik, hogy sem az Európai Unió jogi normái és a nemzetközi szerződések sem élveznek elsőbbséget a szlovák alaptörvénnyel szemben amennyiben ellentétesek az utóbbiban megfogalmazott alapvetésekkel. A módosított alkotmány november elsejével lépett hatályba.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Robert Fico a kötelezettségszegési eljárás bejelentésével kapcsolatban azt mondta: az eljárás csak

az alkotmány 7. cikkelyének kiegészítését érinti, azt, amely lehetővé teszi a szlovák jog elsőbbségét az uniós joggal szemben a „nemzeti identitással kapcsolatos kérdésekben.”

„Az alkotmányba bekerült változtatások közül semmi más nem képezi az eljárás tárgyát” – jelentette ki a szlovák miniszterelnök, aki úgy vélekedett: a brüsszeli „aggályok” inkább azzal függhetnek össze, hogy a szlovák jog elsőbbségére vonatkozó megállapítást a jövőben olyan területeken is érvényesíthetnék, ahol az uniós jog kifejezetten elsőbbséget élvez. Hozzátette: ezek az aggodalmaknak nem helyénvalóak.

(Demokrata / MTI)

Borítókép: Orbán Viktor magyar (j) és Robert Fico szlovák kormányfő a révkomáromi migrációs csúcstalálkozón 2024. október 22-én. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.