Budapest/Herning, 2013. december 14., szombat (MTI) – Gyurta Gergely aranyérmet nyert 1500 méter gyorson szombaton a dániai Herningben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon, saját maga első, a magyar úszósportnak pedig 41. Eb-elsőségét szerezve meg 25 méteres medencében.

Az olimpiai bajnok Gyurta Dániel 22 éves öccse, aki a 2010-es dubaji rövidpályás világbajnokságon harmadikként végzett, élete eddigi legnagyobb sikerét aratta mostani győzelmével, amelyet rendkívül okos versenyzéssel szerzett meg. A táv nagyjából kétharmadánál vette át a vezetést, s egyre növelve előnyét végül mintegy négy testhossznyi különbséggel ért elsőként a célba 14:30.26 perces egyéni csúccsal.

Gyurta Gergely, aki rövidpályán kereken a 90. magyar Európa-bajnoki érmet nyerte, kis híján országos rekordot döntött, amelyet a szám másik magyar indulója, Kis Gergő tart 14:29.58-cal. Kis, aki ezen a távon 2007-ben Eb-ezüstérmes volt, Herningben negyedikként csapott a célba (14:37.66 p).

“Ezt még alig merem felfogni… Tudtuk, hogy régóta bennem van, csak eddig nem jött ki ez az eredmény – idézte a magyar szövetség facebook-oldala a győztest. – Sokat számított, hogy elmentem a Világkupákra, az ott szerzett versenyrutin most nagyon jól jött. Van három fantasztikus edzőm, Széles Sándor egy zseni, Kovácshegyi Feri és Virth Balázs nemkülönben.”

Reklám
Tas J Nadas, Esq


   Eredmények:

   1500 m férfi gyors, Európa-bajnok:

   ———————————-

1. GYURTA GERGELY  14:30.26 p

2. Pal Jönsen (Feröer szigetek) 14:35.99

3. Gabriele Detti (Olaszország) 14:36.43

4. KIS GERGŐ 14:37.66

 

sjk \ scp \ gte



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.