Összefogás, testvériség, bizalom. Nemrég volt a San Franciscó-i cserkészek hagyományos adománygyűjtő bálja. A szervezők úgy döntöttek, hogy ez alkalommal nem a helyi mozgalom életére fordítják bevételt, hanem elküldik Kárpátaljára. Oda, ahol az orosz-ukrán háború kitörése miatt bajban vannak a magyar nemzettársak. Pataki Ildikó, a San Franciscó-i cserkészet fenntartó bizottságának tagja mutatta be a közösséget, mesélt a bálról, és a támogatás részleteiről.
A San Franciscó-i cserkészcsapat a Külföldi Magyar Cserkészszövetség egyik legnagyobb és legaktívabb csapata. Körülbelül kilencven főt számlálnak a vezetőkkel együtt. A fiúk csapatparancsnoka Keszei Csaba, a leányparancsnok pedig Keszei Etelka. A nevükből is kiderül, hogy ők házastársak és cserkészszülők. Ildikó szerint a közösség sikere abban rejlik, hogy jól együttműködik a Kányádi Sándor nevét viselő magyar iskolával. Kéthetente találkoznak vasárnaponként, magyar iskolai foglalkozással kezdődik a program, utána pedig a cserkész foglalkozások következnek. A magyar iskolába változó életkorú tanulók járnak, óvodásoktól egészen nyolcadik osztályosokig. Az igazgatónő Kollár Katalin, a fenntartó testületet pedig a katolikus misszió és a református egyház képezi. Az épületet anno a pannonhalmi bencés szerzetesek alapították 1957-ben, San Fransicó-tól délre található, Portola Valley-ben. Eleinte csak egy gyümölcsöskert volt a területen, mára pedig a Woodside Priory School, Kalifornia egyik legelegánsabb és legjobb magángimnáziuma működik ott. Az iskola nagy vendégszeretettel fogadja a magyarórára érkező gyerekeket, minimális költségért cserébe vehetik igénybe a tantermeket, dísztermet. Vasárnap reggelente misével vagy istentisztelettel kezdődik a nap, ezeken Németh Marusz katolikus atya és Magyari Köpe Gábor református lelkész celebrál.
A pandémia alatt sem állt le a cserkészet, a vezetők folytatták online a foglalkozásokat, és amikor lehetett, akkor találkoztak a gyerekekkel, kirándultak. „Rettegtünk attól, hogy elveszítünk majd embereket, de hála a Jóistennek, nagyon sok fiatal család csatlakozott hozzánk szeptembertől, öröm látni a kicsiket.” Ildikó három gyermeke is cserkész, mindannyian őrsvezetők. A legidősebb 20 éves, bejár segíteni a magyar iskolába, a legkisebb lány, Lili pedig most volt elsőbálozó. Március 13-án tartották ugyanis San Franciscó-ban a hagyományos Cserkészbált, immáron 47. alkalommal. A járvány miatt csak egy bált kellett kihagyniuk, hiszen 2020-ban még a betegség betörése előtt volt az ünnepségük. Idén nagy lelkesedéssel készültek a bálra, egy februári dátummódosítást leszámítva minden a tervek szerint haladt. A 7 elsőbálozó pár már november óta készült a koreográfiával, Lázár Katalin és Szabó Zsuzsanna voltak segítségükre. „Mindig nagy motiváció egy olyan bált szervezni, ahol az embernek a saját lánya táncol.” Ildikó életében már ez a negyedik vagy ötödik bál, aminek szervezéséből kivette a részét, de mindig fantasztikus érzés, amikor a lányait fehér ruhában látja. Az elsőbálozók arcáról sugárzott a boldogság, ez egy olyan emlék, ami örökre megmarad.
A bál nagyon sikeres volt, 150-en jöttek el a közösségből. A szervezés oroszlánrésze Szalai Andrea, Messer Mónika és Pataki Ildikó között oszlott el. Az ő fejükben született meg a gondolat, hogy a jótékonysági bálon befolyt összeget ezúttal ne a cserkészmozgalomra fordítsák, hanem a bajba került kárpátaljaiaknak küldjék el. „Aki Kaliforniában panaszkodni mer, az szégyellje magát! Főleg akkor, amikor tudja, hogy a világ túloldalán mi történik.” – Ildikó hozzátette, hogy a fenntartó bizottság tagjai egy emberként támogatták a jótékony célt. A választásuk a Kárpátok Gyűrűjében Alapítványra esett. A technikai lebonyolításért, a pénz eljuttatásáért a san franciscó-i Magyar Katolikus Misszió felel, ők folyamatosan küldenek támogatást az említett alapítványnak. „Büszkén mondhatom el, hogy 12 ezer dollárt fogunk tudni elküldeni Kárpátaljára, ami azt hiszem, ott egy hatalmas összeg. Úgy éreztük, hogy olyan emberek pénztárcája is megnyílt, akik esetleg korábban nem adakoztak, de erre a felhívásra mindenképpen úgy érezték, hogy támogatásra méltó.” Továbbra is él egy link a cserkészek honlapján, ezen keresztül lehet adományt gyűjteni a kárpátaljaiak számára. Az összes teljes egészében elküldésre kerül, a támogatásról adóigazolást is tudnak biztosítani: https://sfcserkesz.org/hu/
Zárásként egy hirdetés: A Hungarian Heritage Foundation fesztivált szervez. Május 14-én Belmont városában egy nagyszerű szabadtéri program várható, ahol évek óta közel háromezren összejönnek az alkalomra. Az amerikai közösség körében is kedvelt fesztivál főszervezője Gilbert Szilvia, Ildikó társszervezőként van jelen a projektben. Ahogy az a diaszpóra magyar rendezvényein lenni szokott, itt is lesz népzene és magyar gasztronómia!
Dorgay Zsófia
Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!























