Non-GMO-foodsSzékesfehérvár, 2015. május 29., péntek (MTI) – Hazánk nemzeti érdeke lenne, hogy az országhatárokon a GMO-szennyezett élelmiszerek és takarmányok megállíthatók legyenek – hangsúlyozta az LMP társelnök-frakcióvezetője pénteken Székesfehérváron, ahol országjárása keretében tartózkodott.

Schiffer András szerint ugyanilyen nemzeti érdek lenne a termőföldek kivonása a tőke szabad áramlásából és a helyi közösségek tulajdonában adása, a kisebbségek autonómia törekvéseinek elismertetése az Európai Unióval, az Egyesült Államokkal kötendő szabadkereskedelmi egyezmény elutasítása vagy a Kárpát-medence környezetbiztonságának megteremtése például a cián uniós tilalmának biztosításával.
Fejér megyében tett látogatására utalva elmondta, találkozott Kajászón a helyi gazdákkal, akiknek ügye elrettentő példája a Fidesz birtokpolitikájának, amely azokat a gazdákat fosztotta meg a földtől, akik bíztak a családi gazdák helyzetbe hozásában. A kormány ezzel szemben nem a családokat, hanem csak bizonyos családokat hozott helyzetbe, éppen Fejér megyében – tette hozzá.
A politikus Orbán Viktor pénteki, a kormány elmúlt öt évét  értékelő beszédére  reagálva közölte, a miniszterelnök kalandorpolitikát folytat, amelynek köze sincs a nemzeti érdekérvényesítéshez, hiszen az általa felsorolt, nemzeti érdekekbe tartozó ügyek közül egyetlen egyért sem állt ki az unióban. Kiemelte: a kormányfő az elmúlt öt évben a nemzet érdekérvényesítő képességeit felszámolta, „saját hatalmi gőgje, különböző eszement ötletek oltárán feláldozta a nemzeti érdekeket”, holott Magyarország érdekei nem egyenlők a miniszterelnökével.
Schiffer András hangsúlyozta: nemzeti érdekérvényesítésre szükség van az EU-ban, de ahhoz olyan kormány és olyan politika kell, amely felismeri azokat.

Forrás: MTI

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq




SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.