Egyértelmű sikertörténet a Magyarország és Dél-Korea közötti gazdasági együttműködés, ami abból is látszik, hogy az elmúlt húsz évben a kétoldalú kereskedelmi forgalom volumene a tízszeresére nőtt – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán miután több dél-koreai vállalat vezetővel egyeztetett hivatalában.

A közlemény szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a mostani alkalmat megelőzően, utoljára 2001-ben fogadták a dél-koreai elnököt Magyarországon, azóta pedig jelentősen felértékelődött a két ország kapcsolata. Erre jó példa szerinte, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke tavaly megközelítette a 4,5 milliárd dollárt, azonban idén még ennél is magasabb lesz, és rekordot fog dönteni.

A tárcavezető közölte:

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Ennél is fontosabb, hogy a dél-koreai vállalatok európai beruházásaik célpontjai között Magyarországot egyértelműen a lista tetején szerepeltetik.”

Hozzátette, hogy mára a kelet-ázsiai ország cégei jelentik a negyedik legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon.

Szijjártó Péter rámutatott:

A dél-koreai vállalatok vezető szerepet játszanak az elektromos autóiparban a világpiacon, s ők diktálják a tempót az elektromos akkumulátorok gyártásában.

Ezek a cégek pedig hatalmas kapacitásokat hoznak létre Magyarországon, aminek köszönhetően az ország az elektromos autóipar európai zászlóshajójává válik, illetve részben már vált is – mondta el a külgazdasági és külügyminiszter.

Arról is beszámolt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Mun Dzsein dél-koreai elnök találkozója előtt több dél-koreai nagyvállalat, például a Samsung, az SK Innovation és a Lotte Aluminium vezetőjével is gazdasági tárgyalásokra kerül sor a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.

Leszögezte: a magyar beruházási környezet továbbra is a legkedvezőbb Európában, ami fontos ahhoz, hogy minél nagyobb szeletet sikerüljön kihasítani a dél-koreai vállalatok Európa iránti növekvő érdeklődéséből.

(Origo / MTI)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.