Az épített felelős kezelését nevezte prioritásnak Demeter András kulturális miniszter, miután pénteken ellátogatott Szilágycsehbe, ahol a hónap eljén összemlott a református templom tornya. A tárcavezető vizitje során kiderült, hogy vélhetően egész temetőre bukkantak a ledőlt templomtorony alatt.
Demeter András kulturális miniszter a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE), a református templom felújítását végző kivitelező, illetve a tervező cég, a megyei kulturális igazgatóság, a Szilágy megyei Múzeum és a prefektúra képviselőinek társaságában kereste fel a szilágysági kisvárost. Mint ismert, az A kategóriás műemlékként nyilvántartott szilágycsehi református templom tornya február 3-án este, egy órával a felújításán dolgozó munkások távozása után omlott le. Így kérdésessé vált, miként történik majd a templomtorony újjáépítése.
A tárcavezető a helyszínen hangsúlyozta, hogy a katasztrófa „vizuális hatásán” túl a jelenlegi prioritás az épített örökség felelős kezelése.
„Most mindannyiunkat összeköt az aggodalom, a törődés és a felelősség ezzel az örökséggel kapcsolatban, amely ennek a városnak egy szűkebb közösségéé. Ugyanakkor egy tágabb közösségé is, nevezetesen Románia kulturális örökségéé. Mindannyiunknak ugyanaz a problémánk: hogy ezt a helyzetet a lehető legjobban kezeljük a megadott körülmények között, anélkül, hogy további kockázatokat idéznénk elő” – idézte az RMDSZ-es minisztert az Agerpres hírügynökség.
Ugyanakkor a Szilágy Megyei Múzeum szakemberei meglepő bejelentést tettek a pénteki látogatás során. Közölték, hogy a torony összeomlása előre nem látott régészeti felfedezéssel járt: több sírt azonosítottak, amelyek korát még nem sikerült megállapítani. Kiderült, a feltárás kérdéseket vet fel az újjáépítendő torony jövőbeli elhelyezésével kapcsolatban.
Doina Cociș, a Szilágy Megyei Kulturális Igazgatóság vezetője arról biztosította a jelenlévőket, hogy a beavatkozás minőségi munka lesz. „Ennek az országos jelentőségű történelmi műemléknek az a szerencséje, hogy szakképzett, minősített szakemberek dolgoznak a projekten. A kivitelező nagy tapasztalattal rendelkezik a műemlékek területén. Ezek a tényezők garanciát jelentenek arra, hogy pontosan azon az úton haladunk, amelyen haladnunk kell” – fogalmazott az Agerpres szerint a kulturális igazgató.
Ennek kapcsán Demeter András miniszter közölte: figyelembe véve az alap alatt feltárt temető régészeti kutatására vonatkozó jogi kötelezettségeket, az új torony várhatóan nem lesz teljesen azonos a ledőlttel, és nem feltétlenül ugyanazon a helyen építik újjá. „De korai lenne most részletekbe bocsátkozni, és azt mondani, igen, a torony itt lesz, ilyen formában. Az új torony be fog illeszkedni az építészeti együttesbe, a helyi környezetbe, a hely szellemiségéhez” – nyilatkozta a kulturális miniszter.
A finanszírozást illetően Bogdán Szabolcs János püspök pénteken megerősítette, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület anyagilag támogatni fogja a projektet addig, amíg a kulturális minisztériumon keresztül kormányzati megoldásokat nem találnak. A KRE korábban bközölte, hogy a toronynak súlyos szerkezeti hibái voltak, és hangsúlyozták, hogy a munkálatok során a hatályos törvények szerint, a szakemberek utasításai alapján jártak el. A 15-16. századi templom a Szilágyság egyik legjelentősebb középkori műemléke.
Mint arról beszámoltunk, napokkal a református templom tornyának leomlása előtt észlelték a gyors állagromlását a szakemberek.
A tervező szerint a toronyomlás után a templomhajó is omlásveszélyessé vált, ami nehezíti a romeltakarítást. Makay Dorottya kolozsvári építész, a szilágycsehi templom felújítását tervező szakember a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy már az első jelek után leállították a munkálatokat, és a helyi lelkész – a műszaki ellenőr és a csapat irányításával – naponta többször ellenőrizte, mennyi por és vakolat jelent meg a toronyban. Február 2-án a reggeli órákban minden érintett szakember – tervezők, kivitelezők, műszaki ellenőr – a helyszínen ellenőrizte a falazat állapotát.
(Krónika)
Borítókép: Illusztráció. A szilágycsehi lemlott református templom tornya alatt vélhetően egész temetőre bukkantak. Fotó: Krónika/Gazda Árpád

























