Korábban már a miniszterelnök is üzent a Kossuth-díjas előadónak.

Mint arról a Mandiner is beszámolt, szerda délelőtt jelentették be Demjén Ferenc hivatalos közösségi oldalán, hogy a zenész súlyos balesetet szenvedett otthonában. A bejegyzésben közölték, hogy a népszerű előadó felső combtörést szenvedett, és műtéti beavatkozásra volt szüksége.

Felépülése vélhetően több hetet vesz igénybe, így a lekötött koncerteket más időpontokban rendezik majd meg.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Az ima támogatásokért és a szimpátiaüzenetekért hálásak vagyunk”

– zárták a bejegyzést.

Orbán Viktor is jobbulást kívánt

A bejelentés óta folyamatosan érkeznek a mielőbbi jobbulást kívánó üzenetek és jókívánságok a zenész oldalára. Még Orbán Viktor miniszterelnök is megjelent a kommentelők között. Azt írta,

Gyors gyógyulást kívánok!”

De más közéleti szereplő és művésztárs is üzent a lábadozó Demjén Ferencnek. Sulyok Tamás köztársasági elnök Facebook-oldalán kívánt jobbulást.

„Szívből kívánok gyors és teljes felépülést Demjén Ferencnek! Rózsi a zenéjével generációknak adott erőt az évtizedek során. Most mi küldjük vissza ezt az erőt – visszavárjuk a színpadokra!” – írta az államfő.

Bangó Margit Kossuth-díjas előadóművész szintén jókívánságokat küldött zenésztársának. Mint fogalmazott,

Kérem Istent, minél hamarabb gyógyítson meg téged a mi örömünkre! Szeretettel gondolok rád, és imádkozom érted.

Továbbá az Első Emelet frontembere, Patkó Béla Miki is mielőbbi gyógyulást kívánt a Kossuth-díjas előadónak.

Demjén dalai a moziba járókat is meghódították

Az Index összeállításában emlékeztetett, hogy Demjén Ferenc, a magyar könnyűzene legendája tavaly a filmvásznon is megjelent a Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés filmben.

A Kossuth-díjas előadó a produkció megjelenése előtt nagyinterjút adott a lapnak, amelyből többek között az is kiderült, hogy jóváhagyása után már nem avatkozott be a munkálatokba, mert „a film és a zene mégiscsak két különböző dolog”.

(Mandiner)

Borítókép: Illusztráció. Sulyok Tamás is megszólalt, ezt üzente a súlyosan megsérült Demjén Ferencnek. Fotó: Földházi Árpád



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.