Az ISL tizedik fordulójában a Cali Condors, az LA Current, a London Roar és az Aqua Centurions volt érdekelt, és az utóbbi csapatot erősítő Szabó Szebasztián begyűjtött egy igazán nagy skalpot. A zentai származású győri úszó 50 pillangón korábban kétszer is megjavította az országos csúcsot a Duna Arénában zajló rövid pályás nemzetközi versenyen, és ma 21,86 másodperc alatt teljesítette a számot, azaz századra pontosan megismételte a korábbi rekordját. Ezzel pedig megnyerte a futamát, egyúttal megelőzte Caeleb Dresselt.
Az amerikai szupersztár a 2017-es budapesti világbajnokságon hét aranyérmet szerzett, amivel beállította Michael Phelps vb-rekordját, majd tavaly nyolc érmet gyűjtött a dél-koreai vb-n, amire korábban senki sem volt képes. Egyúttal megdöntötte Phelps világcsúcsát 100 pillangón, tehát jelen pillanatban ő az első számú férfi úszó a világon. Dressel 22,06-tal csapott be a célba másodikként Szabó mögött.
Összességében a Cali Condorsban versenyző amerikai lehetett elégedettebb a nap végén, ugyanis csapata megnyerte a tizedik fordulót az LA Current előtt, a harmadik helyen pedig a London Roar végzett. Szabó együttese, az Aqua Centurions tehát negyedik lett, és ugyanitt versenyez Verrasztó Evelyn is, aki 200 pillangón ötödik, 400 vegyesen hetedik lett.
Ezzel lezárult az alapszakasz, szombaton az elődöntővel folytatódik az ISL, ahová Szabóék csapata már nem jutott be. Az eddigi eredmények alapján egyébként Dressel a legjobban teljesítő úszó a mezőnyben, Szabó pedig a legjobb magyar, a nyolcadik helyen áll a rangsorban, őt Hosszú Katinka (Iron) követi a 33. pozícióban.
Szabó Szebasztián (Frankfurt am Main, 1996. március 11. –) Európa-bajnoki bronzérmes szerb-magyar úszó.
Szabó Szebasztián Frankfurtban született, egyéves korában költözött családjával Zentára, ahol édesapja született. Hétéves korában kezdett úszni, a kezdetekben vízilabdázott is. A középiskola befejezése után Újvidékre költözött, ahol a Vajdasági Úszóklubban folytatta pályafutását. 2017-ben ezüstérmet nyert az 50 méteres pillangóúszás versenyszámában a koppenhágai Európa-bajnokságon és ugyanebben a versenyszámban a Open de France elnevezésű versenyen.
2019-ben Debrecenben a Győri Úszó SE színeiben a magyar országos bajnokságon olimpiai szintidőt úszott 100 méter pillangón 51,34 másodperces idejével, amivel átvette a vezetést a világranglistán, valamint magyar csúcstartóvá vált. Ezt követően bejelentette, hogy magyar színekben kívánja folytatni pályafutását. 2019 júniusában a Nemzetközi Úszószövetség ügyvezető igazgatója hivatalosan közölte a Magyar Úszószövetséggel, hogy a továbbiakban Szabó magyar versenyzőként szerepelhet.
A kvandzsui világbajnokságon 50 méter pillangóúszásban 5. lett. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2019 októberében hivatalosan is engedélyezte, hogy a 2020-as olimpián magyar színekben versenyezzen. A 2019-es rövid pályás úszó-Európa-bajnokságon 50 méter pillangóúszásban ezüstérmet szerzett, csakúgy mint a 4 × 50 méteres vegyesváltó tagjaként. 2020 októberében és novemberében a Nemzetközi Úszóliga versenysorozaton összesen három alkalommal javította meg a rövidpályás országos csúcsot 50 méter pillangón. Wikipédia






















