szekely_zaszlo_mti_101122A Székely Nemzeti Tanács szervezésében egy évvel ezelőtt, 2013. március 10-én, Marosvásárhelyen harminc ezren emlékeztek meg azon székely vértanúk áldozatáról, akik 1854. március 10-én, a marosvásárhelyi Postaréten a nemzeti önrendelkezésért adták életüket. Budapesten és számos más európai városban élő magyarok és székelyek tartottak szimpátia-tüntetést ekkor. 2013. október 27-én a Székelyek Nagy Menetelése már 120 ezer résztvevőt vonzott Székelyföldre, Budapesten pedig 15 ezren vonultunk a Hősök teréről a budapesti Román Nagykövetség Thököly úti épülete előtt felállított színpadhoz. Minkét megmozdulás a székelyföldi autonómia-követelés nagy ünnepe volt! Miután a román hatalom továbbra is elutasító magatartást tanúsít az ügy iránt, nyilvánvaló, hogy a nyomásgyakorlást 2014-ben is folytatni kell.

2014. március 10-én, hétfőn délután, 17:00 órakor, ismét szolidaritási rendezvényt szervezünk Budapesten, a Székely Nemzeti Tanács által Marosvásárhelyre meghirdetett 2014. évi Székely Szabadság Napjával egy időben.

A rendezvény színhelye: Budapest XIV. kerület, Hősök tere (Millenniumi Emlékmű előtt).

A rendezvényen neves előadó- és táncművészek adnak egy órás műsort, majd – a résztvevők közreműködésével – a tér közepén egy 8×12 méteres székely zászlót rakunk ki a székelyföldi autonómia jelképének színeit képező kék-sárga műanyag poharak ezreibe elhelyezett teamécsesekből. A sötétedéskor fellobbanó tízezernyi lángocskából kirajzolódó székely zászlót a rendezvény résztvevői veszik körül, a földrajzi távolságokon átívelő, nemzeti összetartozás szimbólumaként.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Arra kérjük Budapest és környéke nemzeti érzelmű polgárságát, a Magyarországon élő székelyek szervezeteit, hogy, a hétfő délutáni időpont ellenére:

– Minél nagyobb számban vegyenek részt a március 10-i szimpátia-tüntetésen,
– Hozzanak magukkal két-két teamécsest, amit a rendezvényre felajánlanak,
– Egy-egy 100 Ft-os érmével járuljanak hozzá a megemlékezés költségeihez.

Szívesen fogadjuk továbbá:
A láthatósági mellényt viselő, önkéntes szervezőket, a székely népviseletbe öltözött lányokat és fiúkat és az eseményről hírt adó Sajtó képviselőit!

Forrás: www.erdely.ma



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.