Felhívás a Nagy Menetelésre az egységes, önálló, autonóm Székelyföldért

YouTube player

Látva Románia kormányának a székelyekkel szemben ellenséges, az ország nemzetközi kötelezettségvállalásait sértő közigazgatási tervét, amelynek egyetlen célja a székely nép maradék döntéshozó intézményeinek, a székelyföldi megyéknek az elsorvasztása és felszámolása, a Székely Nemzeti Tanács tiltakozó felvonulásra hívja a székelyeket október 27.-ére, Háromszékre. Alakítsuk ki minden idők leghosszabb tiltakozó menetoszlopát Bereck és Kökös, Gábor Áron szülőfaluja és hősi halálának helyszíne között. Gyülekezzünk Kökös, Uzon, Szentivánlaborfalva, a rétyi útkereszteződés, Eresztevény, Maksa, Dálnok, Csernáton, Kézdivásárhely, Nyújtód, Lemhény, Bereck kijelölt helyszínein, hogy ökumenikus istentisztelet után, déli 12 órakor a huszonkét menetoszlop megindulhasson a szomszédos település felé. Egy órán belül, tizenhárom órakor össze fog állni az a 45 kilométer hosszú menetoszlop, amely székely zászlók ezreivel és tiltakozó feliratokkal üzeni a bukaresti kormánynak: a székelyek szembeszegülnek erőszakos asszimilációs tervével.
szekely zaszloElsősorban az itt élők kétszázezres közösségét kérjük, mutassa meg ismét a világnak: Háromszék nem alkuszik! De jöjjenek a csíkiak, a gyergyóiak, a marosszékiek, az udvarhelyiek és egész Erdély magyarsága, megmutatni, hogy nem félünk, és nem hátrálunk, ha a jövendő a tét!
A Székely Nemzeti Tanács megalakulásának tíz éves évfordulójára is emlékezve mondjuk ki együtt: Székelyföldet nem hagyjuk sem felosztani, sem beolvasztani!
Felkérjük az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőit és gyülekezeteit, a magyar pártokat és szervezeteket, odaadással vegyenek részt a tiltakozó megmozduláson, akárcsak márciusban a Székely Szabadság Napján, Marosvásárhelyen tartott tiltakozó nagygyűlésen. Felkérjük a nagyvilág magyar közösségeit, szervezzenek tüntetéseket Románia külképviseletei előtt egy időben a Székelyek Nagy Menetelésével, és vetítsék ki, szemközt a külképviseletekkel a háromszéki tüntetés részleteit, amelyet interneten fogunk közvetíteni. Legyen jelmondatunk a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés állásfoglalása:
Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni Románia számára is, amelynek megfelelően, a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell.

Marosvásárhely 2013. augusztus 8. Izsák Balázs A Székely Nemzeti Tanács elnöke



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.