Megadja az engedélyt Székesfehérvár városa a Középkori Romkert csontházában található csontok genetikai vizsgálatára – jelentette be szerdán Cser-Palkovics András polgármester. A kutatással sikerülhet azonosítani Mátyás király földi maradványait.

„Minden városnak megvan a maga öröksége, azonban kevés város és közösség tudhat olyan történelmet és ezzel kötelezettségeket sajátjának, mint Székesfehérvár, amely a nemzet bölcsőjeként, annak történelmi fővárosaként őrzője és gondozója Magyarország páratlan és pótolhatatlan leleteinek és emlékeinek” – fogalmazott szerdán a Facebookon közzétett bejegyzésében Székesfehérvár polgármestere.

Cser-Palkovics András kifejtette, hogy

a Magyarságkutató Intézet archeogenetikai kutatócsoportja néhány évvel ezelőtt áttörést ért el az Árpád-ház genetikai kutatásában,

a dinasztia földi maradványainak pontos azonosításában, és kutatásuk most mérföldkőhöz érkezett, aminek kapcsán engedélyt kértek a székesfehérvári csontházban található csontok genetikai kutatására és elemzésére.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


https://magyarnemzet.hu/wp-content/uploads/2021/01/1845412DMTZ20120404033.jpg

A polgármester elmondta, hogy két feltételt szabtak a leletek vizsgálatának engedélyezéséhez: a csontokat nem érheti maradandó károsodás, és maradéktalanul vissza kell kerülniük Székesfehérvárra a vizsgálatok végeztével.

Cser-Palkovics András szerint a kutatások páratlan lehetőséget jelenthetnek mind a város, mind a nemzet számára, és ha a mindeddig megválaszolhatatlan kérdések legalább részben megoldást nyernek,

ha a történelmi tudás és a város gazdag öröksége tovább gyarapodik, akkor az túlmutat az aggályokon, és új lehetőségeket nyithat meg Székesfehérvár előtt.

Azonosíthatják Mátyás király csontjait Székesfehérváron

Bejelentette: azért, hogy minél szélesebb nyilvánosság megismerhesse a kutatások pontos, tudományos részleteit, felkérte a Prosperis Alba Kutatóközpontot, hogy szervezzen nyilvános konferenciát a város és a Magyarságkutató Intézet szakértőinek bevonásával.

Január végén lapunknak nyilatkozva Kásler Miklós beszélt arról, hogy Hunyadi Mátyás csontjai valószínűleg a székesfehérvári csontházban kallódnak azonosítatlanul. Mint az emberi erőforrások minisztere elmondta, a Szent István által alapított székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilika kiemelt jelentőségű helyszíne a magyar történelemnek, mivel fél évezreden keresztül szinte minden uralkodónkat itt koronázták meg, és tizenöten – köztük Mátyás király is – ide temetkeztek.

A tárcavezető elmondta, mivel sikerült Corvin János és fia, Corvin Kristóf csontvázaiból DNS-mintát venni, jó esély van Corvin Mátyás földi maradványainak azonosítására.

Kásler Miklós a kutatások kapcsán úgy fogalmazott:

– A végső cél, hogy ezeket a maradványokat azonosítani tudjuk, és megfelelő körülmények között, a tiszteletet megadva helyezzük uralkodóinkat örök nyugalomra.

(Magyar Nemzet)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.