Mivel 2024 sorsdöntő, választási szuperév lesz, „tudjuk, hogy hatalmas lesz a nyomás, de a jövőben sem fogunk engedni semmiféle zsarolásnak, és nem fogjuk feladni a nemzeti érdekek képviseletét” – írta hétfői Facebook-bejegyzésében a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott, minden fellelhető és komolyan vehető statisztika szerint az idei év lesz a politika Super Bowlja, hiszen korábban még soha nem fordult elő az, hogy egy esztendő során a világ 78 országában tartsanak választásokat, amelyeknek eredményei közel négymilliárd embert érintenek majd közvetlenül.

Mivel a Föld lakosságának közel fele szavazóurnákhoz járulhat, az idei évi választások végkimenetele az egész világ szempontjából meghatározó lesz.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


idén ránk vár, már az új világrend kialakulásának kellős közepében találjuk magunkat, ahol minden eddiginél több erőfeszítésre lesz szükség ahhoz, hogy garantálni tudjuk az ország fizikai és gazdasági biztonságát, annak érdekében, hogy Magyarország a most formálódó új korszak győztesei közé kerülhessen.

A nemzetközi liberális mainstream „mindig hatalmas nyomást fejtett ki ránk, mi viszont mindig kitartottunk, s mindig be is bizonyosodott, hogy jól tettük” – zárta bejegyzését Szijjártó Péter.

(Origo)

Borítókép: Illusztráció.



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.