A szudáni belső konfliktus az egyik legtragikusabb válság ma a világon, de az ukrajnai háború és a közel-keleti harcok miatt alig jut rá figyelem, pedig a helyzet tényleg tragikus: a belső harcok oda vezettek, hogy 150 ezren meghaltak, 15 millióan elmenekültek, s a 48 milliós lakosság fele éhezik – közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a közösségi oldalán.

Szijjártó Péter azt írta: a Szudán vezetésére törők képtelenek voltak eddig egy civil, polgári kormányt alakítani, a katonai erők hatalomra törése humanitárius katasztrófát okozott.

Ma telefonon tekintettük át Reem al-Hashimi kollégámmal, az Egyesült Arab Emirátusok nemzetközi együttműködésért felelős miniszterével ezt a helyzetet, mely súlyos fenyegetést jelent a globális biztonságra is, hiszen Szudán könnyen válhat a szélsőséges politikai mozgalmak és a terrorizmus újabb fészkévé Afrika keleti felén, s könnyen okozhatja újabb tömeges migrációs hullámok kirobbanását”

– fogalmazott a tárcavezető.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Hozzátette, hogy egyetértettek a helyzet rendezésének és egy civil kormány megalakulásának szükségességében. „Fontos, hogy a nemzetközi közösség fordítson figyelmet Szudánra, egyúttal nagyrabecsülésemről biztosítottam kollégámat, hiszen az Egyesült Arab Emirátusok felelősségteljes, visszafogott politikájával nélkülözhetetlen stabilizáló szerepet tölt be a térségben” – fogalmazott Szijjártó Péter.

(Pesti Srácok / MTI)

Borítókép: Reem al-Hashimi az Egyesült Arab Emirátusok nemzetközi együttműködésért felelős miniszterével tárgyal Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Fotó: Facebook



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.