Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Emil Hurezeanu román külügyminiszterrel tárgyalt a héten történt magyarellenes incidensekről. Szijjártó Péter elfogadhatatlannak nevezte a támadásokat.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közelmúlt magyarellenes atrocitásairól foglalt állást közösségi médiában közzétett posztjában. Szijjártó Péter elmondta, hogy beszélt román kollégájával, és a román hatóságok a tettesek felkutatásán dolgoznak.

Kolozsváron hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Universitatea Cluj helyi futballklub ultrái hétfőn este magyar fiatalokat vertek meg a rivális csapattal, a szintén helyi CFR Cluj-zsal való megmérkőzés után.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Elfogadhatatlannak tartjuk és a lehető leghatározottabban elítéljük a romániai magyarokat ért incidenseket

– írta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebook-oldalán, miután tárgyalt Emil Hurezeanu román külügyminiszterrel a héten történt esetekről. Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy ezen a héten két futballhoz kötődő incidens is érte a magyarokat Romániában. A két kolozsvári csapat mérkőzése után magyar fiatalokat bántalmaztak a város főterén, Csíkszeredában pedig folyamatosan magyarellenes skandálás hallatszott a Steaua vendégszereplésekor.

Ezeket az incidenseket mi elfogadhatatlannak tartjuk, és a lehető leghatározottabban elítéljük

– jelentette ki a miniszter. Szijjártó Péter közölte, pénteken telefonon konzultált Emil Hurezeanu román külügyminiszterrel, akivel, mint írta, egyetértettek abban, hogy ezeket az eseteket komolyan kell venni és súlyuknak megfelelően kezelni.

A kollégám biztosított arról, hogy a román hatóságok mindent megtesznek az elkövetők kézre kerítése és megbüntetése érdekében

– írta a magyar külügyminiszter. Hozzátette, egyetértettek abban is, hogy minden lehetséges eszközzel meg kell akadályozni az ilyen típusú cselekmények megismétlődését, és meg kell akadályozni azt is, hogy szélsőséges emberek és csoportosulások tönkretegyék a két ország egyre javuló kapcsolatait.

(Magyar Nemzet)

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Fidesz és a KDNP országjárásának első, mosonmagyaróvári állomásán tartott sajtóértekezleten 2025. március 31-én. Fotó: MTI



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.