Az Egyesült Államokban példaként tekintenek a magyar családpolitikára, s a jelenlegi adminisztráció a családpolitikai intézkedések terén hazánknak ezen példáját követi – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Washingtonban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető
a magyar kormány nevében nemzetközi becsületdíjat vett át az édesanyák és a családok védelméről szóló Genfi Konszenzusnyilatkozat ötödik évfordulós megemlékező ünnepségén,
és ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy ezt olyan országok hozták létre, amelyek konzervatív családpolitikát folytatnak, és politikai-gazdasági stratégiájuk középpontjába a családok védelmét állították.
Emlékeztetett, hogy amikor Joe Biden előző amerikai elnök hivatalba lépett, akkor az Egyesült Államok hamar ki is lépett ebből a közösségből, aztán Lengyelország is, miután a kormányváltással ott is „a woke, liberális ideológia uralkodott el”.
„De mi maradtunk természetesen. Mi, magyarok
fenntartottuk ennek a szervezetnek a működését, a működtetést Budapestről végeztük el. Ezt az amerikai republikánusok mindig nagyra, nagyon nagyra értékelték,
és most, hogy Donald Trump elnök visszatért a Fehér Házba, gyorsan vissza is tértek ebbe a szervezetbe” – mondta.
„És nyíltan beszélnek arról, hogy
a jelenlegi amerikai kormányzat családpolitikájának végrehajtása során Magyarországot, a magyar családpolitikát példaként tekintik,
és amikor családpolitikai intézkedéseket hoznak, akkor a magyar példát, a magyar családpolitika példáját követik” – folytatta.
(Demokrata / MTI)
Borítókép: Szijjártó Péter becsületdíjat vett át Washingtonban. Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala
























